nagy csapás

"Már nem veszi el tőlünk senki, kisfiam" - szörnyű csapás érte Curtiséket, kisgyermekét vigasztalja

Létrehozva: 2024.02.26.

Ilyen időkben erősnek kell lenni.

Ha valaki lemaradt volna róla, akkor az Origo számolt be arról részletesen, hogy tegnap este "agyonverte" a Fradi az Újpestet. Bár a két csapatot örök riválisnak tartja a hazai futball, a két csapat között már nagyon régóta nem kiegyenlítettek az erőviszonyos. Tegnap volt a nagy derby, ahol a Fradi szó szerint megsemmisítő csapást mért riválisára. Csak úgy özönlöttek a gólok, s mivel a lilák hamar összeomlottak, végül egyetlen gólt sem tudtak belőni. így végül 0:5-re verték laposra a zöldek a lilákat, s az Újpest még lejjebb csúszott a tabellán. Ez hatalmas törés a drukkereknek, így tehát azoknak leghíresebb alakjának, Curtisnek is. 

Curtis
Curtis legalább annak örülhet, hogy kisfiával együtt élte át a meccset / Fotó: VT

A lilák már hosszú ideje panaszkodnak az edzőjükre, amikor pedig megkapták az egykori válogatottat, Mészöly Gézát mesterüknek, nagy bizakodásban kezdtek. Eddig azonban nem érett be az edzőváltás gyümölcse, és az Újpest meccsről meccsre veszít. A tegnap esti összecsapáson a fradisták még ezt is kigúnyolták, ugyanis a meccs végén egy "Yes Géza, no party" molinót is meglengettek. A lilák a mérkőzést hatalmas szégyenként élték meg, így természetesen Curtis is. A focistából lett rapper azonban megpróbálta a pozitív oldalát keresni, így megható sorokkal zárta a napot: 

Leszarom az eredményt… Ameddig nem egyenlőek a feltételek, felesleges a latolgatás! Viszont a kisfiam első derbyje volt 4 évesen. És amit láttam a szemében és amit éreztem, és amit átéltünk ketten a táborban, azt már nem veszi el senki tőlünk, kisfiam. Nagyon szeretlek, és tudom, hogy te is át fogod élni a legnagyobb újpesti sikereket, ahogy anno én is átéltem!!! Jaaaa és nincs még egy ilyen tábor, mint a miénk, aki 0:2 -nél ilyen hangulatot csinál!

- írja. 

A képet sok fradista ki is gúnyolta, amiért egy gólt elfelejtett a rapper:

Miért négyet mutatsz a kezeden amikor ötöt kaptatok?

 

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17124452_auto_resized.jpg
origo.hu

Így néz ki ma 74 évesen a Dallas Pamelája - videó

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17118499_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Szőke szépséggel csókolózott Aurelio: ő a kislánya édesanyja?

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17107519_auto_resized.jpg
borsonline.hu

„Még csak 19 éves vagyok, de már naponta 57 millió forintot keresek”

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17113273_auto_resized.jpg
vg.hu

Májusban nyílik az Primark új üzlete – két emeletet foglal majd magába

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17119852_auto_resized.jpg
ripost.hu

Még csak 23 éves volt, elhunyt a népszerű énekesnő

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17119034_auto_resized.jpg
hirtv.hu

Nyilatkozatot adott ki a Református Egyház

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17121980_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Bekövetkezett: hosszas betegség után elhunyt a Forma-1 legendás alakja

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/26985_resized.jpg?avcount=1712967311
life.hu

A vashiány és a vas pótlása (hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17119376_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Dráma van a levegőben, ezt a 3 csillagjegyet most hagyd békén!

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17106767_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Itt a lista: ezek most a legmenőbb utónevek itthon

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/26904_resized.jpg?avcount=1712967311
lapcentrum.hu

A fenntarthatóság most duplán kifizetődő, ugyanis a digitális Mandinerrel most elektromos rollert lehet nyerni!

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/grE80FaAOezZXDU1S68vqs1GtfThKA80m3JVUJQ4gmE/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2RiOTIzN2ExYmUxNTRhZjY5NDUwMWRkOWRiOTFiYTQ3.jpg
Örömhír

Végre megtörtént: szív alakú lufikkal jelentették be az örömhírt Kulcsár Edináék, özönlenek a gratulációk

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/QqEAj4EQbpjLqgSCeSc-CZKFh045pdHc7oCmymn6ldA/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzRhZDAxMDZkNDAzNTQxNDJhMGZlNTEzYzhiMTY0NmUw.jpg
BARÁTSÁG

Nem hiszed el, kivel állt össze újra Marics Peti