Zalatnay Cini: Barátaim, ismerőseim harcolhatnak Ukrajnában

A szomszédunkban zajló háború kezdetétől érkeznek hírek arról, hogy Ukrajna magyarlakta területeiről is besorozták és harcra kötelezték a hadra fogható férfiakat, sőt érkeztek már hírek elesett magyar ajkú katonákról is. Zalatnay Cini gyomra ilyenkor mindig összeugrik, hiszen Munkács és Ungvár környékén olyan családok élnek, akikhez szép emlékek kötik. Ezért is mondja ki hangosan, hogy a lassan két éve dúló háborúnak mielőbb véget kell vetni és arra kéri a látszólag háborúpárti európai nemzeteket, hogy a magyar kormányhoz hasonlóan ők is inkább a békét sürgessék. Hiszen csak ez lehet a megoldás a teljes közösséget sújtó nehézségekre, amit ez a fegyveres konfliktus a nyakunkba zúdított.

„Aligha...”

– Egyszerűen képtelen vagyok felfogni, hogy vannak kormányok itt Európában, melyek kimondva, kimondatlanul, de a politikájukkal egyértelműen a háború pártján állnak! Mégis miféle érdekek vezetik azokat a politikusokat, akik nem a béke pártján állnak? 

Aligha… – tette fel a jogos kérdéseket Zalatnay Cini, aki bízik benne, hogy előbb utóbb minden érintett országban meghallják a magyarok szavát, akik mind azt kérjük, hogy legyen végre béke, de legalábbis kezdődjenek végre béketárgyalások Oroszország és Ukrajna között.

„Kézről kézre adtak minket a magyar családok”

– Mégis hogy lehetne békére törekvésnek nevezni azt, hogy az unió fegyvereket akar küldeni, vagy éppen küld is a harcokhoz? Nyilván sehogy! Miközben pedig minden irányból zúdul ránk az okosok bölcselkedése, emberek százezrei menekültek el a hazájukból és ugyanennyien viszik vásárra bőrüket nap-mint nap parancsszóra – fakadt ki az énekesnő, aki ezen a ponton már személyes érintettségéről beszélt. – Ukrajna és különösen Munkács és Ungvár környéke a szívem csücske. Annak idején szinte hazajártunk koncertezni a Kati és a kerek perec zenekarral. Volt olyan hétvége, hogy nyolc bulink is volt a környéken, és mivel a következő héten is ugyanennyit szervezetek, hát maradtunk és kézről kézre adtak minket a magyar családok, akik vendégül láttak minket – idézte fel emlékeit a Borsnak Zalatnay Sarolta, aki összeszoruló szívvel gondol azokra az akkor még gyermekkorú fiúkra, akik most felnőttként talán éppen kioltanak egy életet, vagy éppen az övékét veszi el egy ellenséges katona.

„Tegyenek végre lépéseket a békéért”

– Látom magam előtt azokat a kisfiúkat, akik ott ültek velünk a vacsoraasztalnál egy-egy buli után. Ők most jó eséllyel katonák, hiszen hiába vallják magukat magyarnak, ukrán földön élnek és ha nem menekültek el időben, biztos, hogy besorozták őket. Nekik pedig talán még él az édesanyjuk és édesapjuk, akik velem egykorúak és most minden pillanatban azért imádkoznak, hogy épségben hazatérjen a fiuk, és azért, hogy amikor vége lesz a háborúnak, még legyen otthonuk. 

Ha vége lesz ennek a rémálomnak, szeretnék majd elutazni Munkácsra és Ungvárra, hogy megkeressem az akkoriban minket befogadó és szeretettel körülvevő családokat. Addig pedig imádkozom értük és minden harcoló katonáért. 

– mondta határozottan Zalatnay Cini.