Mesés lankákon csúszott az énekesnő napokon keresztül, leküzdve a félelmeit. Tóth Gabi elhatározta, hogy az év elejét egy csodás úttal kezdi, és a szerelmével, Papp Máté Bencével, valamint az ő testvérével és annak párjával meg sem álltak az osztrák síparadicsomig, a festői Obertauernig. Nem először utazott ide, hiszen annak idején a Havazin című műsor stábjával sokszor megfordult ezen a környéken, így nem is volt kérdés, hogy most hol próbálja ki magát újra síléccel a lábán. Egyébként is kötődik a tájhoz: szereti a környéket, a hangulatos hüttét, a vendégbarát helyeket, azt, hogy sok magyar dolgozik arrafelé, akik szívesen segítenek az utazóknak. Imádja, ahogy siklik le a végtelen hosszú pályákon – ám nem volt egyértelmű, hogy most is megkockáztatja ezt a sportot!
– Tizenkét évvel ezelőtt nagyon komoly balesetet szenvedtem. Pályabejáráson csúsztunk éppen, amikor összeütköztem egy zászlóval babráló munkással, akinek nem kellett volna ott lennie. Nem csatolt le a lécem, és megállíthatatlanul csúsztam tovább, sok sérülést szerezve. Kórházba is kerültem akkor. Nem túlzás azt állítani, hogy halálfélelmem volt – árulta el a hot! magazinnak Gabi.
Az azóta eltelt több mint egy évtizedben az énekesnőnek esze ágában sem volt, hogy újra síeljen, de a kedvese szívesen és bátran hódol ennek a szenvedélynek, így rá tudta beszélni őt arra, hogy próbáljon megküzdeni a félelmeivel.
– Nem volt könnyű, de szerencsére olyan férfi van mellettem, aki biztonságot sugároz, akiben maximálisan megbízhatom.
Ő mondta, hogy segít mindenben, hogy felvegyem a kesztyűt az emlékekkel. És jól is tettem, hogy elutaztunk. A felvonón felfelé menet rettegtem, nagyon féltem, de úgy voltam vele, hogy nincs más választásom, le kell csúsznom.
Egy oktató segítségét is kértük, hogy visszajöjjenek a régi rutinmozdulatok. Érdekes, hogy szinte lehetetlen elfelejteni a mozgást – mesélte Gabi.
Az énekesnő elárulta, hogy azon a környéken forgatta a Beatles a Help! című film egyes jeleneteit is. Gabi még ahhoz a zongorához is leült, amelyen egykor Paul McCartney játszott! Az első, nehéz órák után aztán már felhőtlenül zajlott a néhány napos minivakáció, sok-sok síeléssel, vacsorázásokkal és természetesen némi bulival fűszerezve. Végül annyira hangulatosra sikerült az utazás, hogy az édesanya már azt is elhatározta: jövőre, amint a lánya, Hannaróza betölti az ötödik évét, már együtt siklanak le a havas lejtőkön.
Gabi nem tagadja, felszabadító érzés volt számára, hogy végre elengedte ezt a félelmét is – mostanában ugyanis több olyan egészségi problémától is megszabadult, amelyek korábban megkeserítették az életét.
– Tavaly januártól nagyon sokszor volt pánikrohamom. Erről szívesen beszélek, mert sokan járnak hasonló cipőben. Előfordult, hogy egy héten többször is orvoshoz kellett fordulnom a tipikus tünetekkel, mint például a megemelkedett pulzus, azaz a szapora szívverés. Ám nyár eleje óta egyetlen alkalommal sem pánikoltam – árulta el az énekesnő, aki boldog, hogy olyan társ mellett hajthatja álomra a fejét, aki a jóban és a rosszban is támogatja. – Máté mellett teljesen elmúltak a pánikrohamaim, az elmúlt fél évben ez is megváltozott.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.