Szandi

Olyan rég volt, hogy igaz sem volt: gyerekkori videót mutatott Szandi

Létrehozva: 2024.01.21.

Már akkor is olyan volt a hangja, mint az angyalok éneke.

Szandi a szemünk előtt érett nővé. Még kislány volt, amikor először feltűnt a színpadon, ahol teljes erőbedobással kezdett énekelni. Olyan sok energiája volt, hogy az emberek csak kapkodták a fejüket, mivel azonban teljes szívből énekelt, nem volt olyan magyar, aki ne lett volna odáig a tündéri kis énekeslányért. Sok év telt el debütálása óta, Szandi azonban a hazai zenevilág máig egyik legmeghatározóbb alakja. Folyamatosan jönnek ki új dalai és klipjei, az emberek pedig szívesen hallgatják, mára ugyanis igazi legendává vált. Ha koncertezik, hamar elkapkodják a jegyeket, és az új nótákra épp annyira csápolnak az emberek, mint a Kislány, kezeket felre. Most azonban olyan videót mutatott, ami minden embert megmosolyogtat. 

Szandi
Szandi gyönyörűbb, mint valaha

Szandi már felnőtt, gyönyörű nővé érett, boldog házasságban él, és három gyermek büszke édesanya. Még most is nagyon sikeres azonban, ugyanakkor előszeretettel nosztalgiázik. Éppen ezért sokszor oszt meg régi fotókat és videókat, hogy felelevenítse, hogy milyen volt az élet régen. Így tett most is: 

https://cdn.borsonline.hu/2024/01/oJ-4FZ2nQt8gwuNr2IVmQlVO9kUkByGlIY-mruYn58A/fill/276/155/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50Lzg2OGM0Mjg4YTc5OTRjYmRiNzZjNmY2NTZjYmNhYzU0.jpg
Ezt ne hagyd ki!

Szinte csak kislány volt - tündéri régi fotót mutatott Szandi és Bogdán Csabi

Szandi és Csabi már nagyon régóta alkotnak egy párt.

 

Ez a felvétel 30 éve készült amikor 18 évesen a Budai Parkszínpadon a születésnapi koncertemen énekeltem Brenda Lee csodálatos dalát (Emotions). Hihetetlen, hogy ennyi idő eltelt azóta

- írja

 

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17192170_auto_resized.jpg
origo.hu

F1 Miami Nagydíj: Verstappen hibája és egy baleset történelmi sikerhez vezetett

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27805_resized.jpg?avcount=1714969817
origo.hu

Széphalmi Juliska alá került T. Danny

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17191430_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Marco Rossi nagy hírt jelentett be; Szalai Ádám ellen fordult Szoboszlai

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17191333_auto_resized.jpg
hirtv.hu

A testőrei lezárták Magyar Péter kocsiját a vonaton

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17187901_auto_resized.jpg
ripost.hu

Gyűlölik a poloskák: ez a természetes anyag a legjobb ellenszer

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27803_resized.jpg?avcount=1714969817
origo.hu

Stana Alexandra megmutatta ritkán látott édesanyját

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17182599_auto_resized.jpg
astronet.hu

Májusi pénzhoroszkóp 2024.: bőséget hoz a Jupiter és a Vénusz

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17191492_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Két csillagjegy, aki valójában az univerzum kegyeltje

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17189728_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Az egész ország riasztást kapott, ekkor csap le a brutális vihar

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17191135_auto_resized.jpg
borsonline.hu

"Gábornak is hálás lehetsz" – Tóth Gabi posztja felkavarta az állóvizet

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/05/7SYvKCGO-v-OMw-pIW-L19xTR3JQpgpfJr3DUyYUvkE/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzYwMGU3YzdhNjA3OTQ4MWViOWEyNmNmY2QwMWU3NWRh.jpg
Gyász

„Minden nap fájdalmas, amióta elment a fiam!” – ma két éve hunyt el Berki Krisztián

https://cdn.borsonline.hu/2024/05/ktMm97NYWCh4CSvHNmEfznKDrve4tE_Tp0qMZP5ZodU/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzY1NTNiYTc0NWFjMDQ5YTc4MTYzMTQ5OWEwNDMzODE1.jpg
Esküvő

Most már biztos: férjhez megy Nádai Anikó, ekkor lesz a nagy nap