Először beszélt szerelméről Janicsák Veca: "Összeköltöztünk, a kapcsolatunk megérett erre"

A körülményekhez képest jól van, ugyan ki kell hevernie a nehézségeket, hiszen tényleg sok minden történt 2023-ban. Így fogalmazott Janicsák Veca a hot! magazinnak adott mélyinterjújában, melyben a boldogságáról is mesél – ma már nem tagadja, hogy van párja.

hot!: Összegzel ilyenkor?

Janicsák Veca: Azért végigcsináltam az RTL Sztárbox című műsorát, tavasszal végig az egyetemi felvételimre készültem, és rengeteget koncerteztem is. Most pihenni kellene. Ha lement a vizsgaidőszak, annak is eljön az ideje.

hot!: Ha végignézel az éven, milyen sarokpontokra emlékszel mint legszebb pillanatokra?

J.V.: Minden olyan idő csodás volt, amit a kislányommal úgy tudtam tölteni, hogy nem csak a hétköznapi rohanásban vagyunk benne. Legyen szó egy Szilvásváradon töltött hétvégéről vagy amikor együtt nyaraltunk Olaszországban. Ezek anyaként fontos pillanatok. Az is jó, hogy van egy párom, akit nagyon szeretek, és nagyon jól működik a kapcsolatom vele. Igazából minden együtt töltött, néha hétköznapi pillanat érték számomra. Örülök annak is, hogy sikerült felvételt nyernem a Szegedi Tudományegyetemre, ami nagyon régi vágyam volt. A Sztár­box is jó élmény volt, és szerintem jó döntést hoztam azzal, hogy elvállaltam, de azért azt még nyögöm. Azért ehhez öreg vagyok már, na. Azt érzem most már egy kicsit, hogy az idő azért velem sem kegyes. Ez után a kaland után érzem, hogy nem vagyok egy húszéves olimpikon. (Nevet.)

Janicsák Veca már ki meri jelenteni, hogy boldog párkapcsolatban él

hot!: Biztosan nehezebb pillanatok is akadtak tavaly. Mire emlékszel?

J.V.: Vannak nehéz pillanatok, de ennek egy része olyan privát dolog, amit az ember nem oszt meg. De ezek nem feltétlenül küszködések. Vannak olyan körülmények, amikkel az embernek együtt kell élnie, és el kell fogadnia. Nekem ezekkel a körülményekkel – akár a kislányom nevelése terén – néha meg kell küzdenem.

hot!: Az anyai léteddel kapcsolatosan milyen nehézségekkel találkozol?

J.V.: Kimondom nyíltan és egyértelműen, hogy két szülőnek, akik már nincsenek együtt, lehetnek nagyon különböző nevelési elveik bizonyos dolgokban. 

hot!: Szóba hoztad, hogy rengeteget tanultál, hogy felvegyenek az egyetemre. Hogy állsz a beszokással?

J.V.: Majdnem minden hétvégén mentem, de ebben a félévben a boksz miatt nehezebb volt. Bizonyos tárgyakból már levizsgáztam, de sokkal többet vettem fel, mint amit most teljesítek majd. A felét azért igyekszem… De ez is az elfogadási folyamatnak része volt. Én nagyon szerettem volna, hogy három év alatt végezzem el az egyetemet, de el kellett fogadnom, hogy most ez a helyzet, és nem biztos, hogy sikerül, de van időm.

hot!: A szerelmi életed is olyan, amilyenre vágytál?

J.V.: Idén már ki merem jelenteni, hogy a tavalyi évben boldog párkapcsolatban éltem. Kevesen tudják, mert nem posztolok folyton a közösségi oldalakon. Nincs mit bizonygatnom, és nincs is annyi időm rá. Egy csomószor lemegy a nap, és azt veszem észre, hogy tök jól, tehát vagy boldogan, vagy aktívan, vagy produktívan telt. De közben meg nem raktam ki semmit, nem foglalkoztam vele. Azt érzem, hogy most minden jól van úgy, ahogy van.

„Egyedül is megállom a helyemet a világban”

hot!: Úgy számolom, hogy már legalább másfél éve együtt vagytok. Ez már nem egy friss kapcsolat!

J.V.: Mindkettőnknek megvan a maga élettörténete, és ezt szépen összeillesztettük.

hot!: Sokakban egy válás után felmerül, hogy többé nem lesznek szerelmesek. Te hogy voltál ezzel?

J.V.: Ki is jelentettem magamnak, hogy a francnak van kedve. Őszintén szólva a válás után fellélegeztem egy picit, lejött rólam az a teher, hogy állandóan megfeleljek valaki másnak, hogy teljesíteni akarok, és esetleg nem kapom vissza azt az energiát, amit belefektettem. Ez rengeteg dolgot vett el tőlem, saját magamtól, a saját magammal töltött minőségi időmből, ami persze ilyen nagyon mai spirituális hülyeségnek tűnik, de tényleg így van. Például ami energiát a tanulásba tudok fektetni, azt azért tudom, mert nem kell problémáznom másokon, nem az köti le a gondolataimat, hogy mi lesz otthon, hanem van egy biztos hátterem, egy jól működő párkapcsolatom. De már tudom azt is, hogy egyedül is megállom a helyemet a világban, és ha bármikor úgy hozza az élet, akkor úgy is remekül leszek, boldog és kiegyensúlyozott emberként – akár egyedül.

hot!: Hasonlítotok egymásra a pá­­rod­­dal?

J.V.: Ő is rendkívül introvertált, és nekünk ez így megfelel. Jó kis fészket alkottunk. Közben pedig tudunk extrovertáltak lenni egymás felé. Szuper, hogy hagyjuk egymást élni meg lélegezni, ami számomra nagyon fontos, és azt látom, hogy a páromnak is.

hot!: Van időtök egymásra a munka, az egyetem, a gyerek mellett?
J.V.: 

 Ha egy héten csak egy napot, egy estét, de tényleg minőségben, ketten tudunk tölteni, az nagy dolog. És mivel neki is van gyermeke, meg nekem is, így ezért ők így együtt is vannak nálunk, meg felváltva is.

„Életemben először éreztem, hogy ez valami különleges”

hot!: Könnyen ment az összeköltözés?

J.V.: Az első pillanattól kaptam polcot, fiókot. Azt mondta, hagyjam nála nyugodtan a dolgaimat. A találkozásunktól kezdve összhangban voltunk. Abban a szent pillanatban életemben először éreztem azt, hogy ez valami számomra különleges dolog. Csak kettőnk számára, de számunkra az, és valamiért mi jól kijövünk egymással. És ez így működőképes. Két elvált ember vagyunk, akik már tudják, miket rontottak el.

hot!: Emlékszel a percre, amikor rájöttél, hogy működik a kapcsolat?

J.V.: Át kellett beszélnünk adott pillanatban mindent, amikor láttuk, hogy működik. Eldöntöttük, hogy elköteleződünk egymás irányába – ami nemcsak a hivatalos elköteleződést jelentheti, hanem azt, hogy hoztunk egyfajta spirituális döntést ezzel kapcsolatban. Megbeszéltük, hogy igen, akkor ennek most az a módja, hogy nekünk össze kell költözni. És mivel a kettőnk kapcsolata kettesben mindig működik, ezért a körülményeket kell tudnunk úgy alakítani és úgy sakkozni, hogy azok is működőképesek legyenek. Hogy mindenki számára kényelmes legyen, és mindenkinek meglegyen a maga ideje meg tere.

hot!: Pszichológushallgatóként szoktad elemezni a párodat?

J.V.: Egy kapcsolatban ezzel vigyázni kell, és még nem is tartok ott, hogy ezt megengedhessem magamnak bárkivel szemben. Alapvetően sokat beszélgetünk, és azért az régen is jellemző volt rám, hogy lélektani szemszögből közelítek meg dolgokat, illetve hogy így keresem a megoldásokat adott helyzetekre, tehát ez nem új keletű. Ezek a válaszok pedig sokszor a múltunkban rejlenek. De igyekszem, amennyire lehet, lakatot tenni a számra, és inkább nem mondani semmit. (Nevet.)