„Nem kicsit kapott frászt a családom” – Rékasi Károlynak mérlegelni kellett: elveszíti lábát, vagy feladja a Farm VIP versenyt

TV2 Farm VIP
PUBLIKÁLÁS: 2023. december 07. 10:00 / FRISSÍTÉS: 2023. december 07. 10:45
Rékasi Károly hosszú távra tervezett a Farm VIP-val. A sors azonban közbeszólt, egészségügyi problémái nem tették lehetővé számára, hogy bizonyíthasson a nézőknek: okkal került a versenybe. Nem csak a versenytársaira, a családjára is ráhozta a frászt, amikor kiderült, milyen súlyos következményei lehetnek, ha nem veszi komolyan szervezete jelzéseit.

A Farm VIP szerdai adásában Rékasi Károly számára véget ért a verseny. A színész a Borsnak elárulta, hosszabb mérlegelés után, a műsor producerével hozták meg a döntést, miután a kórházban a vizsgálatok eredményei semmi jóval nem kecsegtették.

A nézők a vágóasztalon született adásokból formálnak véleményt, legyen szó egyes személyekről vagy magáról a játékról. Ott voltam, mert azt gondolták a szervezők, rendezők, hogy ennek a pasinak a jelenléte érdekes lehet. Én viszont a megélt élményeim alapján tudok beszélni a történtekről – kezdte lapunknak. 

Nekem pokoli volt megélni – hiszen sokkal hosszabb időre készültem –, hogy egy tőlem független dolog miatt kellett megválnom a Farm VIP-tól. 

– Nem tudtam mit csinálni, mert a szervezetem így reagált a túlterhelésre. Az orvosok először egy mélyvénás trombózisra gyanakodtak, ami önmagában is már komoly dolog, aztán kiderült, hogy egy pangó folyadék okoz újabb problémákat a lábamban, ami gátolja a keringést. Amennyiben ez nem tud eltávozni, műtétre kerül sor, vagy a legrosszabb esetben elhal a végtag, és elveszíthetem a lábamat. Az előre vetített lehetőségektől pedig igenis megijedtem, elmondták, amennyiben nem jegelem, és nem pihentetem minimum 10-12 napon keresztül, ezekkel következményekkel számolnom kell. 

A kórházban töltöttem az éjszaka jelentős részét, reggel érkezett meg a producer, vele közösen hoztuk meg a döntést. 

– Én is úgy gondoltam, nincs értelme, hogy közel két héten át fölpolcolt, jegelt lábbak csak feküdjek, ezzel gátolva a versenytársaim előrejutását – mesélte érdeklődésünkre.

Rékasi Károly
Csapattársaira is alaposan ráijesztett (Fotó: TV2)

„Annyi mindent éltem túl, hogy nem ijedek meg a legrosszabbtól sem”

Rékasi Károly először nem vette komolyan a jeleket, ugyanúgy végezte a termelési feladatban rábízott munkákat, ahogy azt mindig is tette. Mindaddig, míg versenytársai hívták fel a figyelmét, valami nincs rendben a lábával.

Amikor a napi feladat után összeült a csapat, egyikük kérdezett rá, látom-e, hogy másfélszeresére duzzadt az alsó lábszáram. A lányok és Zsolti gazda unszolására vállaltam, hogy bevigyenek a kórházba. Bevallom őszintén, összeomlottam a diagnózis hallatán – fűzte hozzá.

A színművész nem csak a műsorkészítőkre és a csapattársaira, hanem hazaérkezése után a feleségére, Pikali Gerdára és gyermekeire is alaposan ráijesztett.

Nem kicsit kapott frász a családom. Féltem, hogy ők majd ehhez mit szólnak. 

Annyi mindenen vagyok túl, annyi mindent éltem túl, hogy nem ijedek meg a legrosszabbtól sem. De látni azt, hogy a számomra fontos embereknek mit okozott ez az egész, szívszorító volt. Mellém álltak, nem estek kétségbe. A fiam szállított rendszeresen kontrollvizsgálatokra, még csak véletlenül sem hagyta, hogy félrevetítsek az állapotommal kapcsolatban. Ott volt bent, és ő kérdezte a vizsgálatot végző szakorvost. Elképesztő volt! Én már a tíz nap letelte előtt úgy éreztem, tudok járni, de figyelmeztettek: tilos. Ekkor Zsigmond azt mondta: »Édesapa, kezdj el járkálni, és tedd a dolgodat, de tudd, hogy én semmiben nem leszek a segítségedre a továbbiakban, amennyiben bármi lesz a következménye.« Nem volt más választásom, komolyan kellett vennem, és szót fogadtam az utasításoknak – emlékezett vissza.

Rékasi Károly
A rehabilitációnak köszönhetően mára felépült (Fotó: TV2)

Újra a régi

Azóta több hónap telt el, és a rehabilitációnak köszönhetően Rékasi Károly felépült. Olyannyira, hogy bele is vetette magát a munkába.

Október közepén a zalaegerszegi Hevesi Sándor Színházban egy zenés vígjátékot kezdtem próbálni. Táncolni is fogok, még ha ez kicsit hiányzik is az én személyiségjegyeimből – mondta mosolyogva. – A tánchoz megközelítő mozgásformák elvégzésére is most már képes vagyok. 

Sikerült kilábalni, de tényleg ijesztő volt. Ma is úgy érzem, jól döntöttem, amikor kiléptem a játékból. 

– Közben egy kiváló magyar nagyvállalkozó segítségével 40 iskolába juttathatom, utaztathatom el a Petőfi Sándor emlékműsoromat, amit négy alkalommal játszottunk. Eddig 1610 gyerek látta. Az utazás a véremben van, mint ahogy a tervezés is, nem ijedek meg a fizikai terheléstől – mondta.

Rékasi Károly
Annyira feldagadt a lába, hogy nem bírt lábra állni Fotó: TV2

Rékasi Károly csak 13 napot töltött a farmon, amit tanulságként élt meg.

Megkaptam a kérdéseimre a válaszokat. 

Azért vágtam bele, hogy legyen fogalmam, hogyan készül egy reality. Találkoztam számomra tetsző, és kevésbé nem tetsző dolgokkal. És talán a legfontosabb: „Rékasi, fogadd el azt, hogy nem csak a te álláspontod lehet igaz. Nincs kizárva, hogy a másiké a helyes! – mondta el a leszűrt tanulságokat a színművész.

 

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.