A milliárdos üzletember, Jákob Zoltán 17 hölgy közül választotta ki Hajnal Bettinát társának A Nagy Ő műsorában. A románcuk azonban tiszavirág életűnek bizonyult, nem tudtak elég időt egymással tölteni, így a szakítás mellett döntöttek.
Betti a szakítás után a munkába menekül, a tévés ismertségnek hála egyre több vendége van a körmösként dolgozó nőnek, aki így az ünnepek előtti hajtásban igen leterhelt.
"Nagyon sok új vendégem érkezett a műsornak köszönhetően, így állandó pörgésben vagyok, ami nagyon leterhel. Négy éve nincs tartós, normális kapcsolatom a munkám miatt, ugyanis sokszor csak annak élek..." — fejtette ki a Ripostnak Betti, aki egyelőre úgy érzi, hogy Zoli volt számára az utolsó utáni próbálkozás a szerelemben, és most inkább a gyermekére szeretne koncentrálni.
Nagy Ő Betti azt is megosztotta a Riposttal, hogy hiába a szakítás, ő nem haragszik Zolira, és ugyanolyan lelkesedéssel tudja tovább űzni a körmös szakmát. Azt nem tagadta, hogy nem volt vidám az a pár óra, amíg megbeszélték a dolgokat, de belátja, hogy bármennyire erősen is próbálták fenntartani a kapcsolatukat, nem sikerült.
"A sok kötelesség legalább eltereli a gondolataim a történtekről. Így, hogy nincs sok szabadidőm, ez megkönnyíti a dolgomat. Zolival egyébként nem zártunk ki semmit se, mikor eldöntöttünk, hogy külön válunk, de most barátok vagyunk. Később azonban lehet ebből egy nagyon szoros barátság is" — mondta Betti, aki egyáltalán nem gondol rossz szájízzel a munkájára azok után, hogy szakítottak a körmözés királyával. Azt is hozzátette, ha ránéz egy géllakkra, semmilyen rossz érzés sincs benne, a mai napig Zoli termékeit használja és abban is reménykedik, hogy egyszer Magyarország 36. leggazdagabb emberének egyszer akár az üzlettársa is lehet.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.