ROMÁNC

Jákob Zoli egy másik Nagy Ő-s nő után érdeklődik?

N. K.

Létrehozva: 2023.11.29.

A körmöskirály már több alkalommal szóba hozta az egyik hölgyet, akit a TV2 sikerműsorában ismert meg, de végül mégsem őt választotta.

Jákob Zoli tegnap tisztázott minden pletykát, és elárulta, hogy A Nagy Ő nyertesével, Bettivel végleg külön utakon folytatják. A vakációjáról, Mauritiusról küldött egy videót a Tények Plusznak, valamint a Ripost-nak, amiben őszintén mesélt érzéseiről. A megdöbbentő azonban az volt, hogy a monológot egy korábbi Nagy Ő-s versenyző, Enikő szavaival zárta. 

Ahogy Enikő fogalmazott a búcsúzásakor: biztos rám is vár valahol egy nő, és a szerelem

- mondta Zoli a felvételen.

@jakob.zoli Most válaszolok a sok kerdésre Bettiről és rólam. #anagyo ♬ eredeti hang - Jákob Zoli

Egyébként a milliárdos korábban is utalt már arra, hogy szimpatizál a fiatal nővel. A Nagy Ő utolsó adását követően Bochkor Gáborék rádióműsorában mesélt arról, hogy mit látott a tévében, amiről lemaradt a forgatások alatt. Elmondása szerint kicsit átalakult a véleménye néhány versenyzőről, miután a lányok privát beszélgetéseit is láthatta. Kiemelte például Enikőt, akit utólag a legkorrektebbnek érzett. Önazonosnak, kedvesnek és jószívűnek nevezte. A Bettivel történt szakítás után ez a néhány jelző rögtön más jelentést kaphat. Vajon Zoli és Enikő most fognak egymásra találni? 

Jákob Zoli szimpatizál Enikővel (Fotó: Szabolcs László)

Enikőt meghatotta Zoli videója 

Enikő megkeresésünkre rögtön szerette volna leszögezni, mennyire sajnálja, hogy a Nagy Ő párosa végül szakított. 

Sajnálom, hogy így alakult. Szegények nagyon nehéz körülmények között kellett, hogy megismerkedjenek. Egy ilyen helyzetben nagy nyomás a média jelenléte.

- mondta Enikő a Borsnak. Majd utána Zoli szavaira és véleményére is reagált: 

Ezek szerint tudtam Zoli felé értéket közvetíteni és ez a legfontosabb. Mikor meghallottam, hogy az én utolsó mondatomat idézi, nagyon meghatódtam. Jó érzéssel töltötte el a lelkem. Köszönöm Zoli véleményét, de ez nem jelenti azt, hogy elkezdünk ismerkedni. Persze, soha ne mondd, hogy soha, de azt hiszem, Zoli most inkább magára kell koncentráljon.

Enikő azt is elmondta, hogy mióta kiesett a műsorból, nincs köztük semmilyen kontakt. Nem keresték egymást, és elmondása szerint ez jól van így. Majd akkor elkezd agyalni a továbbiakon, ha Zoli valaha felveszi vele a kapcsolatot. 

Enikő meghatódott Jákob Zoli véleményétől (Fotó: TV2)

 

 

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/16987834_auto_resized.jpg
origo.hu

Váratlan fordulat: eldőlhet a háború

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/25423_resized.jpg?avcount=1709052616
origo.hu

Lecserélte táncospárját Tóth Gabi

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/16995068_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Telefonáltak a kórházból, hogy édesanyám meghalt: amikor megláttam a holttestet, sikítani kezdtem

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/16995505_auto_resized.jpg
ripost.hu

5-8 millió forintos munka: rettegve ment dolgozni Aurelio

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/16996791_auto_resized.png
hirtv.hu

Szijjártó Péter reagált Macron hajmeresztő kijelentésére

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/25424_resized.jpg?avcount=1709052616
origo.hu

Döbbenetes bejelentést tett Franciaország a háborúról

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/16994038_auto_resized.jpg
astronet.hu

Napi horoszkóp 2024. február 27.: a Skorpió elemében van, a Kos győzedelmeskedik

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/25385_resized.jpg?avcount=1709052616
life.hu

A tartós megoldás: a hüvelyflóra regenerálása a mindennapokban (hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/25391_resized.jpg?avcount=1709052616
origo.hu

Így válasszunk műfüvet! Közel 40 százalékkal nőtt a műpázsitot választók száma ( hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/25152_resized.jpg?avcount=1709052616
life.hu

Nem csak a tűrőképességeden múlik, hogyan éled meg a havivérzéssel és a PMS-sel járó fájdalmakat (hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/25249_resized.jpg?avcount=1709052616
kviz.mandiner.hu

Ezzel a játékkal most e-book olvasót vagy akár repülőjegyet is lehet nyerni!

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/02/onvF65BGVnMSL-Rfeh7OmhBV1Um5UaQKy4Mdva55NCM/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2QzZmRmYTUzNWRhMDQ0OTNhMTI2YWQ3NWVlNjFmY2U1.jpg
megrázó

Megrázó felvétel: kerekesszékbe került Zsófia hercegné

https://cdn.borsonline.hu/2024/02/YCU4v2mlKq_JkNV5VBHhisWEj9aETDo0oDG6MvvRwto/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2Q2OGFkZmY5ZjllMzQ2NzY4YWU0NDU1ZTcyZTcwNzhh.jpg
Karrier

L.L. Junior büszkén jelenti: nagyszínpadra tették a műsorát – na de hol?