Sydney van den Bosch és férje, Egerszegi Tamás hét közös év után döntött úgy, hogy pontot tesz a házasságuk végére. A bejelentés először sokkolta a rajongókat, azonban a Szerencselány a hot! magazinban tisztázta, miért folytatják külön utakon a focistával...
Sydney és Tamás hiába voltak hét évig együtt, sokáig külön éltek. Tavaly aztán végre összebútoroztak, és akkor úgy tűnt, ez orvosolja majd a kapcsolatukat is. Sajnos azonban nem így lett. A TV2 sztárja hónapokig őrlődött, hogy mitévő legyen, végül pedig meghozta a súlyos döntést. Mint mondta, úgy érzi, nagyon különböztek férjével, mindenben más a véleményük, és ez egy olyan dolog, amin nem lehetett változtatni...
– Két teljesen különböző ember vonzhatja egymást az elején, de a későbbiekben ez már nem működik. Két olyan embernek, akiknek teljesen más a véleményük, már okoz némi fejtörést, hogyan éljenek együtt. (…) Sokáig azon járt az eszem, hogyan lehetne megjavítani. De aztán rájöttem, hogy ezen már nem lehet javítani. Elfejlődtünk egymás mellett – mondta a magazinnak a Szerencsekerék sztárja, akinek pont kapóra jött a Dancing with the Stars műsora, hiszen kicsit elterelte a figyelmét a magánéleti válságáról. A jelek szerint olyannyira, hogy van már Sydney mellett valaki, akivel komolyra fordulhatnak a dolgok.
Lénárt Évi neve már ismerős lehet az olvasóinknak, hiszen rengeteg sztár jövőjét jósolta már meg. Most Sydney van den Boschon volt a sor, aki igazán különleges és eseménydús évek előtt áll. Nemcsak a magánéletét, de a karrierjét is tekintve.
– Bár véget ért neki a Dancing with the Stars, a tánc marad az életében. Azt is látom, hogy nagyon magas szintekre eljuthat benne, ám ehhez meg kell hoznia egy nehéz döntést: vagy a műsorvezetést vagy a táncot választja – kezdte lapunknak Évi, aki a csinos híresség magánéletét is górcső alá vette. Mint kiderült: Sydney szívét valaki megdobogtatta a Dancing műsorában.
A szerelmet már megtalálta a műsorban, de egyelőre még csak ismerkedős fázisban vannak. Viszont, két éven belül lehet ebből esküvő is, minden csak azon múlik, mennyire nyitott Sydney
– tette hozzá a parapszichológus, a rajongók pedig reménykedhetnek, hogy hamarosan fény derül a titkos lovag kilétére is.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.