"Érezd magad megtisztelve!" – áll az ember méretű megállító táblán a felirat, mely Herceg Csabit, a Kőgazdag Fiatalok egyik szereplőjét ábrázolja. A fotón Csabán egy aranykorona van, izmos kezében pezsgőt tart, és azt kéri, érezzük magunkat nagyon megtisztelve, hogy a kőgazdag fiatal jelenlétében lehetünk. Nos, rendben, igyekszünk, de addig is szemügyre vehetjük a TV2 legfrissebb sztárját, Csabit – aki egyébként saját bevallása szerint is képernyőre termett, és műsorvezetői babérokra pályázik – ahogyan a reality szereplő hirdetést ad fel a TikTok csatornáján. Nem is akármilyet!
– Jó hírrel készültem számotokra. Egy alkalmazottat keresek magam helyett, ugyanis meguntam a ruhapróbálást, ezért egy alkalmazottat keresek magam mellé. Kritériumamim: elsősorban legyen olyan, mint én (bár tudom, ez lehetetlen). Csak nagyjábol az alapok: 43-as kar, természetesen csak hidegen. Az egyik karja legyen tetoválva, mert nem mindegy, hogy ruhapróbán, hogy áll a karomon a póló, legyen legalább 185 cm magas, 95 kg.
Az első feladat az lesz, hogy ki kell szőkítenie a haját, és be kell festenie fehérre. Havi fizetés: nem kevesebb, mint 3 millió forint, plusz csinálhatunk képet minden nap, és kiteheti Instára. Várom a jelentkezéseket!
– adta fel videós hirdetését a híresség. Az üzenetek csak úgy záporoznak Csabinak, szinte bárki nevezhet az állásra egy bemutatkozó videóval, aki megközelítőleg hasonlít a reality szereplőre. Kérdés, hogy vajon a fizetés elég lesz-e a hasonmásjelölteknek? Van, aki szerint nem.
"Csak 3 milla? annyiért tankolok" – röhögött a markában az egyik hozzászóló, de volt, aki komolyan elgondolkozott a dolgon.
"Amúgy is ki akartam próbálni új hajszínt" – lelkesedett másikuk. A letaglózó videó itt megtekinthető.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.