2022. novemberében a 77 éves Cher felbérelt négy tagbaszakadt férfit, hogy rabolják el a drogfüggő fiát a házassági évfordulójáról. A 47 éves Elijah Blie Alman éppen a feleségével próbálta helyrehozni a házasságát, ezért 10 napot töltöttek el együtt New Yorkban, amikor rájuk törte a hotelszoba ajtaját 4 ismeretlen férfi, és magukkal vitték a kábítószerfüggő férfit. Az emberrablást később azzal magyarázta Cher, hogy rá akart ijeszteni a fiára, hogy ezzel segíthessen neki a rehabilitációban.
Az énekesnő furcsa akciója azonban nem járt sikerrel, a fia azóta is drogproblémákkal küzd, amelyek már olyan súlyosak lettek, hogy idén Alman egyszer csak összeesett a nyílt utcán.
A járókelők találtak rá az eszméletlen férfire, akiről először azt gondolták, hogy meghalt, de szerencsére életben volt. Almant azóta a kaliforniai Pasadenán található rehabilitációs intézményben kezelik.
A férfi összeesése azon a napon következett be, amikor este találkoztak volna kettesben Cherrel és együtt próbáltak volna meg megoldást találni Alman heroinfüggőségére. Azonban úgy tűnik, hogy már túl késő volt - számolt be róla a DailyStar. A lap arról is beszámolt, hogy Alman saját bevallása szerint 11 éves kora óta drogozik, és ebben nagy szerepe volt annak is, hogy gyerekkorában a híres édesanya keveset tudott foglalkozni vele.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.