Hoppá

Fotó buktatta le Curtist, mással is megosztotta az ágyát

B.J.

Létrehozva: 2023.09.21.

Curtis nem akármilyen fotót osztott meg magáról, ugyanis megmutatta rajta az új kiskutyáját. Nagyon cukin szunyókálnak együtt az ágyban.

Majka egykori zenésztársa és barátja, Curtis az utóbbi években volt igazán mélyen és nagyon magasan is, de úgy tűnik, hogy mostanában minden sínen van az életében, hiszen folyamatosan koncertezik a saját zenekarával, ráadásul nemrég egy csodálatos házat is vett magának a szerelmével, akivel a jelek szerint nagyon boldogok együtt – most pedig mondhatjuk, hogy szintet lépett a kapcsolatuk.

Curtis és párja Judie
Curtis és Barnai Judit / Fotó: Máté Krisztián

Curtis mostanában kimarad a nagyobb botrányokból, ennek pedig nagyon örülnek a rajongói, hiszen nem szeretnék, hogy a rapper újra gigantikus balhék főszereplője legyen. Úgy látszik, hogy jelenleg a korábbinál jóval nyugodtabb életet él a szerelmével, akivel pár napja szereztek maguknak egy nagyon cuki kutyust – az eb a Tupac nevet kapta, minden bizonnyal a híres amerikai rapper után.

Új taggal bővült Curtis családja

Curtis a minap kirakott egy képet, amin az látható, hogy együtt fekszik az ágyban a pici kutyájával. Sokan meglepődtek ezen, mert eddig valamiért nem tudtak az új családtagról, majd rögtön el is kezdtek viccelődni azon, hogy a híresség „lebukott”, és „mással is lefeküdt”. Persze ezeket a sorokat csak ártatlan poénkodásnak szánták, amit a szokásos bulvárcímek inspiráltak – a kommentek többsége inkább arról szólt, hogy milyen aranyos a kiskutya.

Kis babája nekünk

– írta Curtis párja a fotóhoz.

Ezek alapján könnyen elképzelhető, hogy Curtis és Barnai Judit már készül a gyermekvállalásra, de előtte be szerettek volna fogadni egy kutyust, hogy megalapozzák a dolgot. Rengeteg párnál szokott ez így lenni, így valóban nem lenne meglepő, ha hamarosan hatalmas bejelentést tenne a pár.

Itt lehet megtekinteni Curtis posztját:

 

 

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/16756790_auto_resized.jpg
origo.hu

Katasztrófális helyzetben Ukrajna, valóra válik Zelenszkij legnagyobb félelme

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/22790_resized.jpg?avcount=1702205111
origo.hu

Órák alatt 1,24 milliót keresett az Onlyfans-modell

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/16754872_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Kiderült a titok! Ezért áll a bál Stana Alexandra és Meggyes Dávid között?

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/16756198_auto_resized.jpg
ripost.hu

„Gyomorforgató...” - lázadnak az RTL nézői, nem kérnek többet az új műsorból

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/16755873_auto_resized.jpg
vg.hu

Scholz: ha mások visszalépnek, Németország még több segélyt küld Ukrajnának

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/22791_resized.jpg?avcount=1702205111
origo.hu

Oroszország megindította a háborút eldönthető támadást, elképesztő pusztítás várható

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/16757466_auto_resized.jpg
astronet.hu

Heti horoszkóp 2023. december 11-17.: Új reményt hoz a Nyilas újhold

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/16757035_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Stana Alexandra megtörte a csendet: kiderült, mi van köztük Marics Petivel

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/22690_resized.jpg?avcount=1702205111
mandiner.hu

A fiatalok pénzügyi forradalma - okos döntésektől a gazdag jövőig

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/16755259_auto_resized.jpg
borsonline.hu

"Az életét kapta tőlem ajándékba!" - vitát szított az anya, aki csak az egyik gyerekének ad karácsonyi ajándékot

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/22728_resized.jpg?avcount=1702205111
life.hu

Fontos nyomelem, amely elengedhetetlen az immunrendszer megfelelő működéséhez(x)

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2023/12/fiMzFrfrSmoQDoosDE8ZY4Vv2vk5UYmSO6Llyqk3Tgo/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzAzYTJiOWY3Yjk4ZTQ0MDhhYWIxYjEzMzM4OGM2ZjI4.jpg
Nyeremény

Széchenyi Lili már tudja, mire költené a Sztárban Sztár leszek! fődíját

https://cdn.borsonline.hu/2023/12/zfbgLQMzK615SGAbZuZzDSDheW_Tc8Tgmhsaa47lQfc/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2EwNzE0MTRmZWMwNzRmMWJhNWYzODRkYjkyZTJmOGJm.jpg
Szépségverseny

Kemény szavakkal beszélt Blága Tünde a Miss Universe világversenyről: "Örülök, hogy végre vége"