„Azt hittem, belehalok” – Körtvélyessy Zsolt már 16 napja van kórházban

bakteriális fertőzés
PUBLIKÁLÁS: 2023. augusztus 14. 20:30 / FRISSÍTÉS: 2023. augusztus 14. 20:55
Bő két hét után végre felcsillant a remény, hogy hamarosan hazatérhet Körtvélyessy Zsolt. Bár a baktérium még nem teljesen tűnt el a szervezetéből, így további kezelésre van szükség.
S.M.

Ahogy arról lapunk beszámolt, Körtvélyessy Zsolt a július 27-én végzett szívműtétje után két nappal került újra kórházba. Jelenleg még mindig a Haller utcai kardiológián kezelik. A színművész a Metropol érdeklődésére elárulta, sokkal jobban van, a fertőzés okozta probléma viszont nem szűnt meg teljesen.

– Ma voltam ultrahangos vizsgálaton, megállapították, hogy javult a helyzet, de a baktérium még mindig jelen van a szervezetemben. Azt mondta az orvosom, hogy jó darabig ez így is marad. Ma konzultáltak, hogy meg kell-e nyitni, mert felmerült, hogy ki kell pucolni a sebet, amiben egy betokozódás keletkezett a combhajlatomban. De szerencsére jó híreket kaptam, mert úgy tűnik, hogy az antibiotikumos kezelést folytatják – kezdte a Metropolnak.

Körtvélyessy Zsolt
A legújabb vizsgálatok után jót hírt kapott, egy héten belül elhagyhatja a kórházat (Fotó: Bús Csaba)

„Vannak rossz napjaim, amikor kicsit magam alá kerülök”

A színművész egyre nehezebb viseli a kórházban töltött napokat. Honvágya van, és alig várja, hogy elérkezzen az időpont, amikor haza mehet.

Hiányzik mindenem, az igazi életem, a kertem, a családom, a munkám. 

– árulta el Körtvélyessy Zsolt. Majd így folytatta:

– Ha lehunyom a szemem, látom Velencét, újságokban, az interneten pedig azt nézem, hogy a kollégáim hol nyaralnak. Nekem sajnos ez elmarad. A betegségemmel egy időben kezdődött volna az egy hónapos szünetem, amit én kórházban töltök. Prágába mentünk volna 5 napra, nagyon szeretjük, gyönyörű város, és még terveztünk a Balaton mellett is egy kis időt eltölteni. De ezen már nem bánkódom, így is vannak rossz napjaim, amikor kicsit magam alá kerülök, de igyekszem ezekből a mélypontokból felrázódni. Ilyenkor próbálom terelni a gondolataimat olvasással, verstanulással. A hitem és a bizodalmam éltet, hogy talán most már vége ennek az egésznek – mondta a Metropolnak.

Körtvélyessy Zsolt
Lelkileg nagyon megviselték a történtek (Fotó: Máté Krisztián)

„Nincs fájdalmam”

Körtvélyessy Zsolt annak örül, hogy végre már engedélyezett számára a mozgás. A kórház udvarán sokat sétál, mellette tornázik, hogy az erőnléte mielőbb a régi legyen. Erre pedig azért van szükség, mert komoly feladatok várnak rá.

Közel van az évadkezdés, jövő héten már a próbák kezdődnek. Augusztus 24-ére pedig egy jeles eseményre hívtak meg, ugyanis 200. évfordulós lesz a Miskolci Nemzeti Színház. Ezen mindenképpen szeretnék részt venni, mert több mint tíz évet töltöttem ott. Nagyon szép időszak volt számomra, nagyjából 30 főszerepet játszottam – árulta el Zsolt, aki bár kicsit legyengült, párja gondoskodik róla, hogy ne veszítsen a súlyából, ami tovább ronthatná az állapotát.

A kedvesem minden nap isteni ételeket hoz. Étvágyam változatlanul van. És ami a legfontosabb, hogy nincs fájdalmam. Egy szörnyű napom volt, amikor rettenetesen rosszul éreztem magam, a láztól olyan hidegrázást kaptam, amit még soha nem éltem meg. Háromnegyed óráig tartott, azt hittem, abba belehalok. Egyfolytában rázkódtam, állítólag ez a vérmérgezésnek a velejárója. Abban is reménykedem, hogy a sok antibiotikum nem terheli meg a szervezetemet – fűzte hozzá.

Körtvélyessy Zsolt
Egyre nehezebben viseli a kórházban töltött napokat (Fotó: Bors)

„A szívem már nem hagy ki”

A Jászai Mari-díjas, érdemes és kiváló színművészen múlt hónap végén egy úgynevezett ablációs beavatkozást végeztek: a combján keresztül vezettek be egy katétert a szíve felé, ezzel szüntetve meg az elmúlt időszakban kialakult szűkületet. Szerencsére ez a problémája a műtétnek köszönhetően megszűnt.

A szívem már nem hagy ki, aggasztott, mert az öcsémnek is ugyanez volt a baja. 

– Nálam 79 éves koromban kezdődött, és bizakodom, hogy nem kell ilyen beavatkozást többé végezni – mondta Körtvélyessy Zsolt.

 

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.