Életmű

Túl egy nagyon nehéz időszakon! – Deák Bill Gyula: A feleségem a körülményekhez képest jól van

S.M.

Létrehozva: 2023.07.16.

Deák Bill Gyula és felesége nehéz időszakon van túl. Marika négy hónappal ezelőtt esett át egy komoly műtéten. Egészségről, mindennapokról, tervekről mesélt a rocklegenda.

Deák Bill Gyula november 8-án lesz 75 éves. Élvezhetné a nyugdíjas éveit, de esze ágában sincs visszavonulni. Mint egy jó menedzser, szervezi a koncerteket, hogy minél több helyen találkozzon vele a közönsége. November 18-án pedig a Papp László Sportarénában áll színpadra a Bill 75 címet viselő jubileumi koncertjével. Addig sem áll meg az élet, ugyanis a következő hetekben is számos helyen találkozhatnak a magyar blues-énekessel.

Deák Bill Gyula
November lesz 75 éves, és esze ágában sincs visszavonulni – Fotó: Knap Zoltán

A közönség a második családja

Zenélünk, koncertezünk, fesztiválozunk, járjuk az országot. Nincs túl sok fellépésünk, de nem panaszkodunk, heti egy-két alkalommal színpadra állunk. Most szombaton, július 15-én Győrben játsszunk a Bridge Garden-en, következő héten pedig a Campus Fesztiválon, azt követően pedig Kapolcsra megyünk. Szeptemberben Erdélybe, Temesvárra, Nagybányára utazunk fellépni. 

Ezúton is üdvözlöm a rajongókat, várok mindenkit a koncerteken szívem összes melegével. Nekik köszönhetem, hogy idáig eljutottam, ők a második családom

 – mondta a Bors érdeklődésére a zenész, majd azt is elárulta, hamarosan elkezdik a készülődést a novemberi nagykoncertre.

Lassan jönnek a próbák, és még össze kell állítani a listát, mit adunk elő. 

– A koncert gerincét a legismertebb dalok alkotják, mint a Rossz vér, a Kőbánya blues vagy akár a Hosszú lábú asszony, de emellett sok más is felcsendül. Másfél-két órán át fogjuk szórakoztatni a közönséget, nem akarjuk túlvállalni magunkat, így is megterhelő. Sajnos a térdem kicsit fájdogál, de aggodalomra nincs ok, meg fogjuk oldani – mondta mosolyogva.

Deák Bill Gyula
Mint egy jó menedzser, maga szervezi a bulikat – Fotó: Markovics Gábor

„Soha nem adtam el magam”

A zenész több mint öt évtizedes pályafutása után sem hagyott alább a közönség rajongása. A koncerteken a nézők soraiból egyszerre üvöltik a népszerű és ismert dalokat, ami mai napig megdobogtatja a Deák Bill Gyula szívét.

Boldoggá tesz, hogy még mindig sokan kíváncsiak rám. Ha megosztom az interneten egy-egy bulink videóját, rengetegen megnézik. 

Szeretnek és tisztelnek, és azt gondolom, ebben nagy szerepe van annak, hogy soha nem adtam el magam, nem mentem egyik tehetségkutatóba sem mentornak vagy zsűrizni. 

Az örömszerzés a legfontosabb számomra, és ezen már az idő nem fog változtatni – fűzte hozzá.

Deák Bill Gyula és felesége
Nehéz időszakon vannak túl, Marikát négy hónappal ezelőtt kellett megoperálni – Fotó: Bors

„Szeretem, imádom, jól megvagyunk a feleségemmel”

Deák Bill Gyula és felesége nehéz időszakon van túl. Marikánál tizenkét év után kiújult a daganatos betegsége, négy hónappal ezelőtt többórás operáción esett át. A rocklegenda mindezek ellenére nem panaszkodik.

Nem különösebben járunk sehova. Sok időt töltünk a családdal, de ha tehetem olvasgatok, zenét hallgatok, és a kedvenc időtöltésemnek, a sportnak hódolok. Mindent megnézek, de a foci áll hozzám a legközelebb. Megvan a rutinunk, minden nap három részletben tornázom, muszáj az erőnlétet fenntartani, ezért komolyan veszem. 

Nem dohányzom, nem iszom, és több mint harminc kilót fogytam. Százharmincról lementem kilencvenhatra. 

Nem egyszerű, de sokkal jobban érzem magam. Mindig van mit csinálni, nem ismerem az unalom fogalmát. Abban, hogy ennyit játsszunk, nagy részem van, egy-két kivételével az idei bulikat én szerveztem le. 

A feleségem is a körülményekhez képest jól van, sajnos az időjárás-változás viszont megviseli. COPD-je miatt ha esik, a fülledt idő miatt kicsit fullad. Elvagyunk, főz, vasal, takarít, stabil az állapota.

 – Szeretem, imádom, jól megvagyunk együtt – mondta a zenész.

 

 

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17191127_auto_resized.jpg
origo.hu

Versenyző luxusautók okozhatták a halálos balesetet Szalántánál

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27805_resized.jpg?avcount=1714962011
origo.hu

Széphalmi Juliska alá került T. Danny

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17188662_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Hideg zuhany: másfél év után válik a tévés műsorvezető, felesége zokogva tálalt ki

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17185977_auto_resized.jpg
vg.hu

Az egyik legnagyobb magyar bolt bejelentette: végleg csökkenti a hús árát, akár az ötödével is

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17185958_auto_resized.jpg
ripost.hu

Vége: Elbúcsúzott Jákob Zoli, ennyi volt

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17189297_auto_resized.jpg
hirtv.hu

Nógrádi György is úgy látja, hogy egy világháború küszöbén állunk

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27802_resized.jpg?avcount=1714962011
origo.hu

Kondenzcsík: kell-e félnünk, ha ilyet látunk az égen?

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17192031_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Most kaptuk: robbanás volt az áruházban, elvesztette a karját egy férfi

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17183507_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Új trónörökös a láthatáron? Bizonyítékokkal jelentkezett Károly király és Kamilla eltitkolt fia

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17190182_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Már nincs sok hátra, 3 csillagjegy életét felforgatja az Újhold

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/05/7SYvKCGO-v-OMw-pIW-L19xTR3JQpgpfJr3DUyYUvkE/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzYwMGU3YzdhNjA3OTQ4MWViOWEyNmNmY2QwMWU3NWRh.jpg
Gyász

„Minden nap fájdalmas, amióta elment a fiam!” – ma két éve hunyt el Berki Krisztián

https://cdn.borsonline.hu/2024/05/ktMm97NYWCh4CSvHNmEfznKDrve4tE_Tp0qMZP5ZodU/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzY1NTNiYTc0NWFjMDQ5YTc4MTYzMTQ5OWEwNDMzODE1.jpg
Esküvő

Most már biztos: férjhez megy Nádai Anikó, ekkor lesz a nagy nap