Két születésnapot is ünnepel idén VV Anett

pihenés
PUBLIKÁLÁS: 2023. július 03. 15:00
Az egykori villalakó nagyon boldog, hogy ismét kihasználhatja a nyarat. Két születésnapja mellett spontán programokra is igent mond.
Cs.I.G.a

Már közel egy éve annak, hogy Béres Anett részt vett azon a bizonyos rosszul végződő teaszeánszon. Mivel a tavalyi nyarat a kórházi szobájában kellett töltenie, így idén igyekszik minden percét kiélvezni a jó időnek és a napsütésnek.

– Konkrét terveim nincsenek a nyárra. Egyet biztosan mondhatok, külföldre nem megyek! Szeretném kihasználni itthon a nyarat, hiszen olyan rövid ideig tart. Nemrég a Balatonon tölthettem egy kis időt, végre napozhattam is. Azon viccelődtünk a barátaimmal, hogy mennyire fehér a bőröm – kezdte Anett mosolyogva, aki azt is hozzátette, hogy a spontaneitás nagy szerepet fog játszani az idei strandszezonban. Azt is elmondta, a Balaton Soundon is járt. Annyi bizonyos: idén nyáron odafigyelve fog szórakozni. Természetesen a legfontosabb számára, hogy még kímélje magát.

– Nem emelhetek, arra fokozottan vigyázok, valamint hordom a fűzőt is – mesélte Anett.

Két születésnapot is fog ünnepelni júliusban

Anett azt is elárulta, hogy a nyár, azon belül is a július a kedvence, ráadásként a születésnapja is ebben a hónapban van.

Szeretem a júliust, nemcsak a születésnapom miatt, de a meleg miatt. Nem szeretem a hideget, ez az a klíma, ami nekem való. 

Idén két születésnapot is ünneplek, az egyiket a tavaly történtek után. Aznap, 11-én még templomba is elmegyek, hogy megünnepeljem az első szülinapomat. Bár nem vagyok templomba járós, de úgy érzem, ezen a napon meg kell tennem. Majd egy héttel később pedig az igazit is megünneplem.

 Családdal, barátokkal, de csak csendesen, már nem vágyom nagy felhajtásra – mesélte jókedvűen Anett.

Anett igyekszik kihasználni a jó időt és a napsütést  Fotó: Archív / hot! magazin

 

 

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.