Erre senki sem számított: Dobó Ági újra férjhez ment - videó

esküvő
PUBLIKÁLÁS: 2023. június 17. 11:00
Dobó Ági mindenkit ledöbbentett az újabb házasságával.
N.T.

Akik eddig valamiért nem voltak meggyőződve arról, hogy Dobó Ági és Kis Csaba igazán szeretik egymást, azoknak most minden kétsége elszállhat, ugyanis a páros harmadszorra is kimondta a boldogító igent.

Dobó Ági
Az egykori szépségkirálynő és kedvese harmadjára is kimondták a boldogító igent Fotó: Dobó Ági - Facebook 

A volt szépségkirálynő és férje már 13 éve alkotnak egy párt, ám az első esküvőre még csak nem olyan rég került sor. Az első lakodalmukat a pandémia miatt kellett elhalasztaniuk, azóta azonban igencsak behozták a lemaradásukat: 2021 novemberében egy szűkkörű szertartást tartottak, majd tavaly júliusban egy óriási buli keretein belül ismét egybekeltek.

Nagyon úgy fest, hogy most pedig harmadszor is az oltár elé álltak, Dobó Ági erről az Instagram-oldalán számolt be, bejegyzéséből kiderült, hogy ugyanabban a Birin lévő kúriában házasodtak ismét össze, mint tavaly.

 

Úgy döntöttünk, újra igent mondunk idén is: egymásra. Már a kapu nyitásakor a torkomban dobogott a szívem, ugyanazzal a bizsergetően jó érzéssel, amivel egy évvel ezelőtt érkeztem meg a nagy napunkra. És ahogyan megláttam magam előtt a legszebb, legtökéletesebb helyet, ahol csak esküdhettünk volna, fogalmazódott csak meg bennem egy év elteltével, hogy ha egyetlen egy szóval kellene illetni az esküvőnket, az biztosan a mámor lenne!

 

– írta az édesanya

Bár rajongói között akadtak, akik ezt azért már túlzásnak tartották, harmadjára is rengeteg gratulációt kaptak.  

 

 

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.