Vajon miért nem jutottak még dűlőre abban a kérdésben, hogy hogyan tovább? Hónapokkal ezelőtt kelt szárnyra a hír, hogy a házasságuk válságba került. Király Viktor talán egyszer nyilatkozott a magánéletéről, akkor is elég ködösen, és azt mondta: dolgoznak a megoldáson, vagyis a békülésen. A feleség, Anita pedig egyáltalán nem akar beszélni a múltról. Sokan aggódnak értük, hiszen szépek voltak együtt. A fő kérdés persze az, hogy mi lesz a kisfiúval, aki eddig családban nevelkedett.
Persze csak ők tudhatják annak az okát, hogy miért nem élnek együtt. Talán az sem segített a kapcsolatukon, amiről Anita tavaly így nyilatkozott a hot! magazinnak: „Viktor maga is egy nagy gyerek, aki folyton viccelődik, szórakoztat engem; néha úgy érzem, két gyerekem van”. Mindenesetre most úgy tűnik, hogy a házasságuk helyreállítását csak Viktor akarja igazán. Olyan fotókat látni a közösségi oldalán, mintha szent lenne köztük a béke.
Az egyik kép tanúsága szerint apák napján Viktort arcra puszival köszöntötte a felesége. Erről a fotóról megoszlanak a vélemények: egyesek szerint Anita alig mutatja magát, csak egy puszi volt, amit bárki kaphat, szóval ez a kép nem mutat semerre.
Viktor rajongói sokáig azt gondolták, hogy a fiatalasszony visszaköltözött szülővárosába Kecskemétre. Ám egy közeli ismerősük elszólta magát, miszerint Anita nem vidéken lakik, hanem Pesten, de nem a zenésszel közös otthonukban. Azoknak is feltűnt, akik Királyékhoz közel laknak, hogy már nem látják együtt a házaspárt, pedig annak idején együtt tologatták a babakocsit a környéken.
A közösségi oldalaik tartalmából is sok minden kiderül. Korábban többször is együtt nyaraltak külföldön, mostanában azonban Anita a férje nélkül utazgat. Nemrég a milánói dóm tetején pózolt. De vajon kifotózta? Néhány hete pedig Ciprusról köszöntötte a követőit, ahová a kisfia, Kolen is vele tartott. Vajon kettesben utaztak a kellemes szigetre vagy hármasban? Sokak szerint profi fotós húzódhat meg a háttérben, mert igazán jó képeket láthatunk. Ehhez Horváth Éva is kommentárt fűzött.
„Én a fotósra is kíváncsi lennék, nagyon menő. Anya persze bomba” – írta a hozzászólásában a kétgyermekes édesanya. Erre a kérdésre igencsak rejtélyes választ küldött Anita: elpiruló, mosolygós hangulatjeleket. Elképzelhető, hogy létezik az a bizonyos harmadik?
Reméljük, hogy – ahogy Viktor is szeretné – ismét egy családdá kovácsolódnak össze. Jó lenne, ha kiderülne, hogy ez csak egy kis kitérő volt a közös útjukon. Tavaly a zenész a hot!-nak így nyilatkozott a feleségéről: „Anita a világ legszexibb felesége és anyukája”.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.