Vége

Most már biztos! Szakított a vőlegényével Vajna Tímea

Natasha

Létrehozva: 2023.05.21.

Vajna Tímea egy meglepően beszédes poszttal jelezte, hogy véget ért a kapcsolata Zoltánnal. Az özvegy ugyanis egy kaliforniai spermabankból jelentkezett be.

A jelek szerint Vajna Tímea élete egyik legnehezebb időszakát éli: szakított a vőlegényével és a vágya, hogy édesanya legyen sem valósult meg még. Sokáig tűnt úgy, hogy Zoltán mellett az özvegy végre újra boldog lehet, az eljegyzésre is sor került már, sőt, közösen terveztek kisbabát. Utóbbiért Timi a tűzbe rakta a kezét, rengeteg orvosi vizsgálaton és beavatkozáson esett át, hogy végre ő is megélhesse az anyaság örömét. Tavaly év végén aztán sikerült, amire már régóta vágyott, természetes úton megfogant a gyermeke, ám karácsony után szörnyű dolog történt. Várandóssága 7,5. hetében elvetélt...

Fotó: Wéber Zsolt

A tragédiát követően kezdődtek el a találgatások is, hogy vajon Zoltán hová tűnt Timi mellől? Az özvegy ugyanis egyre többször posztolt negatív hangulatú képeket, melyeken az egyedüllétről írtak, így sokan egyértelműnek vették, hogy felbonthatták a jegyességüket. Nos, úgy tűnik,  hogy az akkori pletykák igaznak bizonyultak, ugyanis a minap egy meglepő posztot tett közzé Timi. A fotón egy orvosi váróra hasonlító teremben ül, ám a hozzá írt szöveg sokkal beszédesebb...

Órákig tartó várakozások. A terméketlenség súlyos probléma, plusz nincsenek normális férfiak! Így a nők kifutnak az időből

 - osztotta meg az Instagram-történetében Timi, aki egyértelmű célzást tett arra, hogy szívét összetörték. Ám a következő fotóból már vitathatatlanul tükröződik, hogy az özvegy szingli lett, hiszen kiderült, milyen orvosi intézményben járt.

Fotó: Instagram

Nem mondott le a babáról

Ám hiába "nincsenek normális férfiak", Timi nem adta fel a reményt, hogy egyszer édesanya legyen. Mint kiderült, a minap a kaliforniai spermabankban járt, ahol már meg is kapta a listát a lehetséges donorokról. Többek között olyan versenyzők közül választhat az üzletasszony, mint egy vicces pénzügyi elemző, aki barna hajú, barna szemű és 1,90 magas. De akad olyan donor is, aki nem bízta a véletlenre a dolgot, és nemes egyszerűséggel a legokosabb fickóként hivatkozott magára, ámbár egy "fekete öves filmproducer" is az esélyesek között lehet. 

Feltehetően ezeken a neveken maga Timi is csak nevetett, mindenesetre az biztos, hogy minden követ megmozgat azért, hogy édesanya lehessen.

Többek között közülük választhat Vajna Tímea (Fotó: Instagram)

 

 

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17195779_auto_resized.jpg
origo.hu

Egyetlen dologért túrja fel a strandot a sok turista - képek

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27851_resized.jpg?avcount=1715076913
origo.hu

Atomfegyverről szóló parancsot adott ki Putyin

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17194936_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Erre nem számítottunk! Egymásra talált a Házasság első látásra két szereplője

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17195865_auto_resized.jpg
hirtv.hu

Bayer Zsolt: Pulai Bandit nem fogja se kard, se golyó, se józan ész

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17193484_auto_resized.jpg
life.hu

Archie herceg 5 éves lett: íme, minden, amit tudunk Meghan Markle és Harry fiáról

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17193247_auto_resized.jpg
vg.hu

Üzemanyag: kihirdették az új árakat – szerdától megint olcsóbb lesz a benzin és a dízel

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27854_resized.jpg?avcount=1715076913
origo.hu

Kiderült az igazság a megcsalásos botrányba keveredett Marics Petiről

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17196124_auto_resized.jpg
travelo.hu

Bombariadó volt egy Londonba induló repülőn, e-mailben küldték a fenyegetést

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17196174_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Intenzív osztályra került a magyar legenda, haladéktalanul megműtötték

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27821_resized.jpg?avcount=1715076913
she.life.hu

Amikor beköszönt a jól ismert bakteriális „barát” (hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27483_resized.jpg?avcount=1715076913
videa.hu

Alu paratha, a burgonyával töltött boldogságlepény -receptvideó ( hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27827_resized.jpg?avcount=1715076913
azenkertem.baon.hu

Mutasd meg a gyönyörű veteményesed, virágos- vagy balkonkerted és nyerj 1 millió forintot!

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/05/prkqyh63pDKhOXXBXxMShWNd4TfzqHd7IN2FlKhnM9s/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2JhMmM0MDZlNzQ4OTQwZTg5MmZmNzg5YTYwMmY4ZDEy.jpg
SZÉGYEN

Jákob Zoltán vallomása: Elegem lett és szégyelltem magam

https://cdn.borsonline.hu/2024/05/FSrjk8F5iaqUOaMteD-YeBc_yik5OkLBy7ZL-U4smeI/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2M4ZGZlNjZkNmY0YTQ2ZGE5OTdjY2ZhOWU2MTEwN2Jh.jpg
Cukiság

Stohl Luca tüneményes fotókon mutatta meg születésnapos kislányát: Róza 1 éves lett