Újrakezdés

Mohamed Fatima megtörte a csendet: L.L. Juniornak és Beatnek üzent a Fekete Vonat-botrány után

S.M.

Létrehozva: 2023.05.13.

Csitulni látszik a januári Fekete Vonat koncert utáni balhé. Mohamed Fatima végérvényesen lezárta élete huszonöt éves szakaszát.

Mohamed Fatima életében lezárult egy szakasz. Maga mögött hagyva a múltat nemrég új zenekart alapított zenész barátaival. Karrierje legalább annyira fontos számára, mint a magánélete, amit féltve őriz. Két évvel ezelőtt ment férjhez, azonban párjáról mindeddig még nem sokat árult el. A Riposttal kivételt tett, elárulta, nagyon boldogan élnek, és már szóba került a babaprojekt is.

Gáborban találtam meg azt a férfit, akire mindig is vágytam, aki mellett boldog vagyok. A férjem a lelki társam, maximálisan kiegészítjük egymást. 

Három éve alkotunk egy párt, még a pandémia idején ismerkedtünk meg, ám a helyzet nem engedte meg, hogy randizgassunk, így a mi esetünkben felpörögtek az események, gyorsan összeköltöztünk. Édesanyám mindig azt mondta nekem, az ember lakva ismeri meg a másikat, és ez így is volt – mondta mosolyogva Fatima. – Azóta együtt élünk, és már két éve hivatalosan is összekötöttük az életünket. Gábor előtt már vágytam a békességre, a nyugalomra, mert egy rossz kapcsolat után már hosszú ideje nem volt párom. Mindig tudtam, csak olyan férfihez megyek feleségül, aki megbízható, mint az én férjem – mesélte boldogan az énekesnő, aki azt is elárulta, készen állnak a családalapításra.

Nagyon szeretem a gyerekeket, és hogy úgy mondjam, dolgozunk a „témán”, mert szeretnék babát. 

Már a 42. életévemhez közeledem, örülnénk, ha még ebben az évben össze is jönne. Bár eddig sem azért nem szültem, mert nem akartam, csupán nem volt meg hozzá a tökéletes társ. Úgy hiszem, mindennek rendelt ideje van. Ha mégsem adatik meg nekünk, akkor azt sem vetem el, hogy örökbe fogadunk egy gyermeket, ezt is a sorsra bízom – mondta a lapnak.

 

„Mindig a jó dolgokra kell emlékezni”

Néhány hónappal ezelőtt életem legizgatottabb időszakát élte meg Mohamed Fatima. Húsz évvel a Fekete Vonat feloszlása után, nagyszabású koncerttel szándékozott visszatérni L. L. Junior és Beat oldalán. Az álomból azonban rémálom lett, a tagok a koncert után közvetlenül egymásnak estek, s bár a részleteket még nem hozták nyilvánosságra, de anyagiakkal kapcsolatos nézeteltéréseket sejteni az ügy hátterében. Az énekesnő kimaradni kívánt a botrányból, sőt, azóta már tovább is lépett, és igyekszik csak a jó dolgokra emlékezni.

Életem eseménye volt, semmi nem tudja beárnyékolni. 

Pozitív ember vagyok, épp ezért nem álltam bele a koncert utáni harcba, ami az újságokban jelentek meg. 

Gyerekkorom óta ismerem mind a két srácot, ez a 25. éve tartó Fekete Vonat életérzés, amiért nagyon hálás vagyok, az első szakasza volt az életemnek, a felnőtté válásunknak, de lezárult, és nem szeretek senkire semmit sem dobálni. Azt kívánom nekik, hogy legyenek sikeresek. A szívemben minden helyre állt, nincs harag. Személyesen még egyikükkel sem találkoztam azóta – mondta.

Mindig a jó dolgokra kell emlékezni, csak úgy tudok előre haladni, a rosszakból pedig tanulni kell, én lezártam mindent – mondta a lapnak.

Mohamed Fatima zenekarával
Új zenekara a FatimaYolSoul nevet viseli. Fotó: Kiss Krisztiii

 

Lezárta a múltat és új életet kezdett

Fatima úgy érzi, most úgy a magánélete, mint a karriere kezd úgy működni, ahogy azt mindig is szerette volna. Nemrég alapította meg új zenekarát, mely a FatimaYolSoul nevet viseli. Hamarosan a közönségnek is bemutatkoznak, amit mindnyájan nagyon várnak.

A fiúk kiegészítik azt a hiányt, amit eddig kerestem. Nem új keletű a barátságunk, gyerekkorunk óta ismerjük egymást, például Balázs Elemér testvérével, Balázs Józsikával együtt nőttünk fel a nyolcadik kerületben, Petivel Dopeman-en keresztül ismerkedtem meg. És még a zenekarhoz tartozik Czibere Józsi és Radics Józsi, akik szintén nagyszerű zenészek. 

A zene a motivációnk, és az a legfontosabb, hogy tudjunk jó zenéket csinálni, és ezáltal adni az embereknek. 

Június 16-án a 8. kerületben egy szabadtéri eseményen több zenekar mellett mi is fellépünk, ott fogjuk képviseltetni először magunkat – mesélte Fatima, aki nem tagadja, van benne egy kis egészséges félelem, de hisz magukban.

Ez olyan, mint a szerelem, kicsit tartunk az újtól, hiszen nem tudjuk, mit hoz majd magával. Bízom ebben a produkcióban, mi két lábbal a földön akarunk maradni és zenélni abból, ami nekünk van – mondta.

 

 

 

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek