Óriási megtiszteltetésében volt része a magyar kutatónak: Karikó Katalint mások mellett a kétszeres Oscar-díjas színésszel, Tom Hanksszel közösen díjazták.
A Világgazdaság szúrta ki, hogy a Harvard Egyetem egy csütörtöki ünnepség keretében hat embernek is díszdoktori címet adományozott a Tercentenáriumi Színházban. Az elismerést átvevők között között van egy Nobel-díjas, egy színész, egy biokémikus, egy történész, a Radio Bilingüe társalapítója és egy kitüntetett katonai vezető is.
A lap szerint a díszdoktori címet kapó biokémikus pedig nem más, mint Karikó Katalin, aki az mRNS alapú vakcinák kifejlesztését megalapozó kutatások miatt díjaztak. A Szegedi Tudományegyetemen doktori címet szerző Karikó karrierje kezdetén a Magyar Tudományos Akadémián dolgozott, majd az Egyesült Államokba költözött.
Külföldi pályájának első állomása a Perelman School of Medicine volt, ahol az RNS immunrendszert aktiváló képességét vizsgálta, amely kikövezte az utat a Pfizer-BioNTech és a Moderna által kifejlesztett Covid-vakcinák előtt – idézte fel a Harvard Gazette a magyar kutató tudományos pályáját. Az mRNS-vakcinák a koronavíruson kívül egyéb betegségek kezelésére is reményt adhatnak a jövőben, például a bőrrák kezelésében is áttörést hozhatnak – írja a VG.
Az elismert színész pedig Tom Hanks volt, akit emberbarát filmesnek neveztek a díjátadón, és csak „Amerika apukájaként” emlegetnek. Hanks elkötelezett az emberek segítése iránt: mások mellett segített már támogatást szerezni az AIDS- és rákkutatásnak és az űrkutatásnak is. A díjátadón pedig Tom Hanks és Karikó Katalin önfeledten ölelkeztek.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.