Szerelem

Csocsesz kedvese, Angi: “Eléggé olaszosak vagyunk!”

DrCell

Létrehozva: 2023.05.20.

Teszteltük az énekest és párját. Elképesztően nagy az összhang közöttük.

Csocsesz egy évvel ezelőtt boldogan mesélt arról, hogy újra rátalált a szerelem. Az énekest arról kérdeztük, kedvesével Angival fontosnak tartották-e, hogy megünnepeljék az évfordulójukat.

Angi és Csocsesz egy évvel ezelőtt árulták el, hogy egymásba szerettek  Fotó: Bors

Én úgy vagyok vele, hogy minden nap egy ünnep, amit együtt töltünk. Ez olyan giccses volt, hogy mindjárt elfolyik…

– kezdte a Borsnak nevetve a zenész, majd azzal folytatta: nagyon hálásak a sorsnak, amiért egymásra találtak.

Valóban minden reggel örülünk egymásnak. Én reggelente elmondom neki, mekkora szerencséje van velem, ő pedig, hogy milyen nagy szerencsém van vele!

– magyarázta viccelődve, és mint megtudtuk, olyan szoros kötelék alakult ki köztük, hogy ha a teendőik miatt fizikailag nem is, de lélekben egész nap együtt vannak.

– Egyfolytában vagy hívjuk egymás, vagy írunk a másiknak. Ez működik nálunk, a miénk nem egy uncsi történet. Tudom, hogy egy idő után minden sablonos lesz és természetesnek tűnik, de próbálunk vigyázni arra, hogy ne kerüljünk ebbe a mókuskerékbe. Nyugodtan felhívhatod Angit is, mondja el, ő hogy látja! – javasolta Csocsesz, s mivel kíváncsiak voltunk arra, valóban ilyen nagy-e az összhang közöttük, ezt meg is tettük.

Egy húron pendülnek

Az Angival folytatott beszélgetésnek nem volt fültanúja Csocsesz, ezért kedvesének ugyanazokat a kérdéseket tettük fel. A válaszaik szinte szóról-szóra megegyeztek, kétség sem fér hozzá, hogy mennyire összeillő párt alkotnak.

Egyik nap amikor felébredtem, és még azt se tudtam, hol vagyok, csak annyit mondott, hogy: Hát, neked nagyon nagy szerencséd van! Napközben is mindig tudjuk, hogy mit csinál és hol van a másik 

– magyarázta Angi, és kiegészítette azzal: a pókeresteken nem szokta zavarni a kedvesét.

Angi és Csocsesz nemrégiben páros edzésbe kezdtek  Fotó: Bors

"Nem egy felhőtlen rózsaszín álomban élünk"

Mindenki életében vannak jobb és rosszabb napok, ahogy az énekes mondja ilyenkor egy kis időre békén hagyják-, máskor vigasztalják egymást vagy csak egy poénnal elütik a dolog élét.

– Mindig látszik, hogy mi esne jól neki. Általában nem hagyom, hogy sokáig agyaljon, mondhatom ezt okosan, persze van, hogy engem is  felhúznak vagy valami nem új jön össze. Nem egy felhőtlen rózsaszín álomban élünk, nálunk is megvannak a kihívások, de ezeket a dolgokat próbáljuk kivülhagyni. Úgy veszem észre, ezt nagyon jól kezeljük és nem egymáson töltjük ki, ha valami nem úgy össze – magyarázta az énekes, akivel ebben is egyetértett Angi.

Ha valami miatt felhúzom magam, akkor van, hogy puffogok egy sort, ilyen értelemben véve eléggé olaszosak vagyunk, aztán vagy egyetért velem, vagy megnyugtat és gyorsan el is múlik

– magyarázta Csocsesz kedvese, aki ugyanolyan boldog, csilingelő hanggal beszélt a kapcsolatukról, mint a megismerkedésük elején. 
 

https://cdn.borsonline.hu/2022/12/ZJC0QqjV3_hIkWIdEbZ5abNuJd2r-jIZKUOpmlBIBuQ/fill/276/155/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2NlY2FhODg1YzIxODQxNTg5NWY3ZDIwMGZjNjQwNmEw.jpg
Ezt ne hagyd ki!

Mentő vitte a sürgősségire Csocsesz szerelmét

Egy kisbusszal ütközött, az árokban kötött ki.

 

 

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17144027_auto_resized.jpg
origo.hu

Újabb hírek érkeztek Nagy Grófo sírjának feltöréséről

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27219_resized.jpg?avcount=1713544511
origo.hu

Migránsok okozták a balesetet a Liszt Ferenc-repülőtér közelében, amelyben két ember meghalt

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17140135_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Csobot Adél és Istenes Bence a poklok poklát járja meg - külföldön érte őket utol a szerencsétlenség

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17143697_auto_resized.jpg
mandiner.hu

A spanyolok szerint Magyarország már nem tartozik Európához

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17143206_auto_resized.jpg
ripost.hu

Visszatérnek a mínuszok, de ez még nem minden: mutatjuk, milyen időre készülj hétvégén

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17143247_auto_resized.jpg
hirtv.hu

Ma éjjel Izrael megtámadta Iránt

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27218_resized.jpg?avcount=1713544511
origo.hu

Botrány: Vajna Tímea húga idegesen üzent testvérének

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17144082_auto_resized.jpg
mindmegette.hu

Megszakad a szív: Vilmos herceg fakanalat ragadott, de közben is feleségéért aggódott

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27216_resized.jpg?avcount=1713544511
origo.hu

Óriási sportélmény és show lesz a kanadai hokiválogatott budapesti meccse - videó

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27156_resized.jpg?avcount=1713544511
videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17141717_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Megszűnik a magyarok egyik legkedveltebb csatornája

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17144310_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Házasság első látásra: Enci megfenyegette Andrist, mindent kitálal

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/iAf_dNB5Qmol82puOI69Fa_tjYLlEM8DZ5xvAsnxKOQ/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2YxYzA5YzhiOWY3ZTRjOTZiODA5MDIwYTA4MDU5MTUy.jpg
Divat

A Next Top Model Hungary zsűritagja elárulta, mitől szép egy nő valójában

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/UwzHKNrO1pT7FNeUbRWSO86pUAhiACztqed1Did-Eig/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzQxNjA4MjU0ZDdlMDQyMmVhZjViZWQ3NTgxMGQ0NDI0.jpg
Hűtlenség

"Úgyis megcsaltál, amikor akartál" – durva beszélgetés zajlott le Megyeri Csilla és párja közt