Párharc

Óriási sztárparádéval tér vissza a TV2 sikerműsora

Létrehozva: 2023.04.24.

Módosítva: 2023.04.24.

Második évadával tér vissza a Párharc a TV2 képernyőjére, s az is kiderült, kik lesznek azok, akik idén megküzdenek a fődíjért.

Visszatér a Párharc a TV2 képernyőjére! Az izgalmas napi reality már ismerős lehet a nézőknek, hiszen tavaly debütált az első évada. Akkor Kulcsár Edina és  G.w.M, Gáspár Evelin és Varga Attila, Varga Viktor és Zsembera Liliána, Chris Tanoh „Csoki” és Egedi Hedda, Heatlie Dávid és Heatlie Dóra, Aryee Claudia Dedei „Tücsi” és Sofron István, Monoki Lehel és Gyenesei Leila, valamint Gaál Noémi és Bán Tamás győzte le a félelmét a kamerák előtt. Idén sem lesz másként, újabb sztárpárok versenyeznek egymással, valamint az idővel a fődíjért, és a legextrémebb fizikai erőpróbákon próbálják meg leküzdeni félelmeiket Stohl András tolmácsolásával, aki a második évadban is a show házigazdája lesz. 

Na, de kik lesznek a szereplők?

Visszatér a TV2 képernyőjére a Párharc című műsor (Fotó: TV2)

A hét sztárpár, aki versenybe száll: Kozso, zenei producer, előadóművész és párja, Ágica; Rácz Gergő, zenei producer, előadóművész és felesége, Trixi; Somhegyi Krisztián, műugró, az Exatlon Hungary Bajnok csapatának tagja, a Dancing with the Stars döntőse és szépségkirálynő szerelme, Viki; Kósa L. Adolf, üzletember és felesége, Rita; Kerényi Miklós Máté, színművész és színésznő párja, Aisha; Mischinger Péter, az Exatlon Hungary Kihívó csapatának tagja, akit a TV2 nézői a Farm VIP tavalyi adásából is ismerhetnek és szerelme, Juci; Béres Attila, azaz DR BRS, DJ, zenei producer és felesége, Adri.

– Tavaly sem volt hiány izgalmas pillanatokban, de az új széria párosai nagyon bevállalósak voltak a forgatáson, és szó szerint a falon is átmentek egymásért, a győzelemért. Úgy gondolom, lesznek nagy meglepetések. Egy ilyen műsor forgatása azért is izgalmas kaland, mert majdnem egész nap a játékosokkal vagyok, együtt izgulunk, sírunk, nevetünk. Más formátum forgatásakor vagy élő adás során nem töltök ennyi időt a szereplőkkel, nem látok bele így az életükbe, a küzdelmeikbe. Itt ez egy nagyon szerencsés és egyben izgalmas helyzet, ami ad egy kis pluszt a műsornak is – árulta el Stohl András. 

Vica és én is nagyon szeretünk játszani, de leginkább győzni. Úgyhogy azt hiszem, ha mi versenyző párosként részt vennénk egy ilyen műsorban, igazán harcos pár lennénk

– tette hozzá.

Drámából, izgalmas, feszült és humoros pillanatokból nem lesz hiány, az biztos. A május 8-tól képernyőre kerülő új széria olyan komplex feladatok elé állítja a versenyző párosokat, amelyekre nem lehet előre felkészülni. A TV2 népszerű napi realityje idén új helyszínre költözik és még látványosabb, izgalmasabb kihívást jelent a sztárpároknak, akik mindent megtesznek azért, hogy győztesként hagyják el a „harcteret”. Van, aki erején és ügyességén túl a taktikai érzékét is beveti már az első napokban. De hogy mennyire szerencsés a stratégia-alkotás, az a Párharc legújabb epizódjaiból hamarosan kiderül.

 

 

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17088434_auto_resized.png
origo.hu

A TV2 házaspárja váratlanul különvált

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/26464_resized.jpg?avcount=1711712714
origo.hu

Magyar Péter ámokfutása börtönben érhet véget

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17088312_auto_resized.jpg
borsonline.hu

„Szétmentünk, igen” – Koholák Alexa bevallotta: ezért szakított 26 évvel idősebb férjével

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17086779_auto_resized.jpg
ripost.hu

Egy ország kapott szívéhez a gyásztól: elhunyt a népszerű műsorvezető

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17091966_auto_resized.jpg
hirtv.hu

Megtalálta az ukrán szálat az orosz Nyomozó Bizottság a krasznogorszki terrortámadással kapcsolatban

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/26465_resized.jpg?avcount=1711712714
origo.hu

Németország döbbenetes háborús bejelentése, minden megváltozik

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17091619_auto_resized.jpg
astronet.hu

Napi horoszkóp 2024. március 29.: Túlcsordulnak az érzelmek nagypénteken

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17091872_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Rendőrök lepték el az eltűnt kétéves Danka otthonát: Markológéppel ássák fel a területet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/26355_resized.jpg?avcount=1711712714
vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17088538_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Itt az újabb sokk: Katalin hercegné után újabb közönségkedvenc híresség jelentette be, hogy rákkal küzd

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17084687_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Megdöbbentő, babahírt közölt máris a Házasság első látásra párja

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/03/LCJKiSzTBvHuApXX4j_M64L3eEWQnW87jW3jwK-M6ks/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzNiM2FlZWI5MGJlMDRjMTBhNWM5ODBkZTZhZTEyMWQ2.jpg
Bejelentés

Nagy bejelentést tett a TV2 a legnépszerűbb műsoráról

https://cdn.borsonline.hu/2024/03/5B4yKCVhgEuLxSc3tPm_mj3dRxekpu-gGA6ZbniqTWk/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzhlMmYzYWQ4NjNjMDRiNGViYmU5OTViOTRjZjI3NTYy.jpg
Vonzalom

Megcsalásnak számít? Ezt tette felesége háta mögött a TV2-es egy másik nővel