Kulcsár Edina bejelentette: „Hát elkezdődött”

Kulcsár Edina
PUBLIKÁLÁS: 2023. április 16. 18:30
Hatalmas bejelentést tett Kulcsár Edina.
K.B.

Mint arról korábban beszámoltunk, Kulcsár Edina közösségi oldalán egy kérdez-felelek során válaszolta meg, hogyan éli meg a harmadik terhességét.

Kulcsár Edina / Fotó: Bánkúti Sándor

Boldogan újságolta el, hogy nagyon jól érzi magát, persze már nehéz a pocakja, ami miatt nehezebben is mozog. Ráadásul azt is elárulta, hogy egy ideje csak zöldségeket kíván. A kaliforniai paprika lett a kedvence, de a paradicsom és az uborka is nagy sláger most nála.

Edina egy gyönyörű pocakos fotóval jelentette be, hogy zsűrizni fog a 2023-as Miss Word Hungary Magyarország szépe versenyén.

– Hát elkezdődött! Zsűrizünk! – írta Edina Instagram-bejegyzésében, amit ide kattintva tekinthetsz meg.

Kulcsár Edina egyébként jó választás, hiszen több szépségversenyen is kiemelkedő eredményeket ért már el. 2012-ben elnyerte a Miss Aquaworld címet, a 2013-as Miss Hungary-n pedig az első udvarhölgy díját. 2014-ben ő lett Miss World Hungary, majd második lett a Miss World szépségversenyen.

A fotó egyébként szinte felrobbantotta az internetet. Egyik rajongója a következőt üzente az egykori szépségkirálynőnek: „Csoda, hogy tudsz meg magas sarkúban lenni ekkora hassal. Respekt! Szép kismama vagy!”

 

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.