Újabb tetoválással gazdagodott Hódi Pamela teste. A sztáranyuka a bal alkarjára tetováltatta második lánya nevét és születési dátumát.
– A nagyobbik lányom neve már rajtam van, mindenképp szerettem volna a kicsit is magamra varratni. Úgy éreztem, ennek most jött el az ideje. Én találtam ki, hogy hová kerüljön rajtam, erre a betűtípusra pedig azért esett a választásom, mert Bence is ezzel a stílussal tetováltatta magára a lányunk nevét – mondta el a Borsnak Pamela, aki azt nem szerette volna elárulni, hogy ő és párja egymás nevét, vagy a kapcsolatukra utaló motívumot varratna-e magára. Egy fontos – akár tetoválásra is érdemes – közös dátumuk még várat magára, a páros ugyanis nagyszabású lagzira vágyik. A koronavírus-járvány miatt csak nagyon szűk körű esküvőre volt lehetőségük, mikor Pamela már várandós volt Oliviával.
A sztáranyuka jó pár emléket visel már magán nagyobbik lányával, Berki Natasa Zselykével kapcsolatban is. Jobb alkarján őrzi örökre a lány nevét és születési dátumát egy szívecskével megspékelve, illetve a kislány egy rajzának másolatát is. Utóbbi a szívének legkedvesebb tetoválása.
– Natika készített nekem rajzot. Körülbelül egy éve rajzolta, és nagyon megsirattam, mert az mondta, mikor odaadta: „anya, én mindig ott leszek a szívedben” – idézte fel Pamela négy évvel ezelőtt egy videóban, ahol megmutatta aktuális varrásait, köztük a csillagjegyéről és kutyájáról készült grafikáját is bemutatta.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.