Dér Henire rátalált a szerelem: két éve már annak, hogy összekötötték az életüket Bakos Gergővel. Mint arról már beszámoltunk, a polgári esküvőn kisfiával volt terhes az énekesnő, és az édesanyja nem tudott jelen lenni a fontos eseményen. 2022-ben ezért újra oltár elé álltak. Az egyházi esküvőn már mindenki ott volt, aki számított, és egy igazi délvidéki lagzit csaptak. A kis Bendegúz szépen cseperedik, hamarosan pedig megszületik a pár második gyermeke is.
Decemberben örvendeztette meg rajongóit az énekesnő azzal a csodálatos hírrel, hogy hamarosan már négyen lesznek, hiszen újból kisbabát várnak. Arról is beszámoltunk, hogy a babaváró bulin az is kiderült, hogy mi lesz a gyerek neme: kidurrantották a lufit, amiből rózsaszín szalagok hullottak ki, a gyerkőc tehát kislány lesz.
Most pedig egy friss posztban az énekesnő arról számolt be, hogy mennyire elégedett az életével, és hogy semmi oka a panaszra: nagyszerű emberekkel veszi magát körül, akiktől nagyon sok szeretet kap. Emiatt boldogan ünnepelte meg a születésnapját, amelynek alkalmából rengetegen gratuláltak neki. Dér Heni betöltötte a 37. életévét, és nagyon elégedett magával: az egyik hashtagben például azt árulja el, hogy alulnézetből is szépnek tartja magát.
A fotón Bakos Gergővel pózol, és végtelenül sokan köszöntötték fel kommentben.
A fotót ide kattintva lehet megtekinteni.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.