MEGLEPETÉS

Elképesztő gesztus! Olasz kisfiút ajándékozott meg Valkusz Milán – Fotó

D.G.

Létrehozva: 2023.04.21.

Egy hete összecsomagolt és elhagyta Magyarországot Valkusz Milán. A jóképű énekes meg sem állt Dubajig, majd onnan is tovább állt. Milánóba repült, ahol még egy vidámparkba is elment.

Valkusz Milán bár minden pillanatát élvezte, nagyon várta, hogy vége legyen a Sztárban Sztárnak. Az énekes napjai nyolc hétig szinte csak a műsorról szóltak, minden nap ének és táncórákra ment, vasárnaponként pedig már korán meg kellett érkezni a stúdióba, hogy este az élő adásban minden rendben legyen.

Valkusz Miló
Valkusz Milán egy olasz kisfiút ajándékozott meg Fotó: Szabolcs László


Párja nélkül utazott el

A feszített tempó alaposan megtépázta a ValMar sztárját, még azt is pletykálták, hogy szakítottak barátnőjével Petrával. Ráadásul nem csak a műsor miatt tudott kevesebbet találkozni párjával, hanem a hírek szerint még Marics Peti is visszaköltözött a legénylakásba, ahol Tóth Andi előtt együtt laktak. Az egymásra rakódó terhek miatt kétszer is összeomlott élő adásban Miló, aki a döntő után Petivel alaposan bele is húzott a bulizásba. S bár lapunknak korábban tagadta a szakításáról szóló pletykákat, az biztos, hogy nincs minden rendben a magánéletében. A stábbuliba ugyanis még Petrával érkezett, de egy stábtag szerint nélküle távozott és két napig bulizott Petivel.

Múlt héten pedig összepakolt és meg sem állt Dubajig, ahová egyedül utazott egy jó barátjához. Élvezte a metropolisz luxusát, majd onnan is tovább állt.
 

Valkusz Milán megajándékozott egy olasz kisfiút

Miló Milánóba utazott, ahol az első nap városnézéssel telt, de a másnap csak a szórakozásé volt. Elment a népszerű Europark Idroscalo vidámparkba, ahol még a legfélelmetesebb hullámvasútra is felült. Utána pedig kipróbálta magát a célbadobó játékon, ahol egy hatalmas plüss lajhárt nyert. A nyereménnyel azonban nem tudott mit kezdeni, így végül a hozzá legközelebb álló családhoz odasétált és gyermeküknek adta, azok legnagyobb meglepetésére. 

Miló plüss
Fotó: Instagram

 

Fotó: Instagram

 

 

 

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/16716873_auto_resized.jpg
origo.hu

Megvédte Szoboszlait világsztár csapattársa

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/16717920_auto_resized.jpg
borsonline.hu

25 évig ült ártatlanul: kiengedték a börtönből a tévedésből elítélt férfit

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/16715609_auto_resized.jpg
life.hu

Öt dolog, amit minden haldokló megbán, ha nem tett meg az életében

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/16718903_auto_resized.png
hirtv.hu

Sürgetik a migrációs paktum elfogadását + videó

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/16718335_auto_resized.png
metropol.hu

Izgulhat Marco Rossi, legenda kezébe kerül a magyar fociválogatott

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/16718748_auto_resized.jpg
hirtv.hu

Irány Nápoly? Marco Rossi reagált a sajtóhírekre

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/16715605_auto_resized.jpg
borsonline.hu

"Sírva hívott fel a peronról" - megszólalt az anyuka, akinek a gyermekét kidobták a vonatról

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/16717937_auto_resized.jpg
travelo.hu

Videó: Amerika egy része a hó fogságába esett, iskolákat is be kellett zárni

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/22387_resized.jpg?avcount=1701270021
vg.hu

A COVID-19 jelentős veszteségeket okozhat a cégeknek, amelyek azonban elkerülhetőek vagy csökkenthetőek lehetnek (X)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/16717004_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Már a szakértők is megkongatták a vészharangokat: nagyon nagy veszélyben van Szoboszlai Dominik

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/16716811_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Jelenleg is küzdenek az orvosok a kétéves kisfiú életéért: véletlenül "megszaladt" a dada keze

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2023/11/1vzEIyxwM4BjTGAkMTHFdMZ2OT402-wWJSvE3T1Bwmc/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzgxY2JjYzU0M2RhZjQ0NTlhYjU3YWNjN2FiOWFjNjU3.jpg
SZERELEM

A Bors kiderítette: Ezzel foglalkozik Demcsák Zsuzsa sokoldalú, tehetős vőlegénye

https://cdn.borsonline.hu/2023/11/y8CIjGjBrKcvyYqbsVtWoNd5gixMyG482_6ijBXzVkU/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2VmNDk5MjU4MDZjNzQ0OTJiNTkzNzA4MzkxNzNhMWRm.jpg
Titkok

Lehullt a lepel Krausz Gáborék titkáról