UTOLSÓ KÍVÁNSÁG

Síron túli szerelem – Férjével egy sírban nyugszik majd Kárászy Szilvia

Dózsa Gabriella

Létrehozva: 2023.03.03.

Napra pontosan öt évvel Tahi Tóth László halála után hunyta le örökre a szemét özvegye, Kárászy Szilvia. A zongoraművésznő férje elvesztése után nem találta a helyét, sokáig a színész dolgaihoz sem nyúlt közös otthonukban. Utolsó kívánsága is az volt, hogy örök szerelme mellé helyezzék örök nyugalomba.

2018. február 22-én hunyt el Tahi Tóth László. A Kossuth-díjas színészóriás budai otthonában, örök szerelme, Kárászy Szilvia karjaiban hunyta le örökre a szemét. Legendás volt a szerelmük, pedig amikor összejöttek, nem sokan jósoltak nagy jövőt kapcsolatuknak, hiszen a zongoraművésznő 25 évvel volt fiatalabb a művésznél. Karmikus szerelem volt az övék, ami most már a halálon túl folytatódik. 

Férje sírjában nyugszik majd Kárászy Szilvia Fotó: Bors 


Síron túli szerelem

Kárászy Szilvia nagyon nehezen tudta feldolgozni, hogy elvesztette férjét, akit annyira szeretett. Tahi Tóth László temetése után azt nyilatkozta: egyszerűen nem tudja még elképzelni se az életét nélküle. S bár tavaly tavasszal már úgy tűnt jobban van, akkor derült ki, hogy előrehaladott daganatos betegsége van, ugyanúgy, mint férjének. A zongoraművésznőnek gyermeke nem született, szeretett unokatestvérei ápolták.

Méltósággal viselte a betegségét, pedig nagy fájdalmai voltak, az utolsó hetekben már morfiumot kapott

 - mondta Szilvia unokatestvére, István. 

-  Amikor az első tünetei jelentkeztek, akkor már annyi áttéte volt, hogy nem kaphatott semmilyen kezelést. De még a hospice házban is mosolygott, szerintem akkor már érezte, hogy nemsokára újra találkozhat Lacival, akivel két test, egy lélek voltak. Az utolsó kívánsága is az volt, hogy férje mellé helyezzék és természetesen így is lesz. A temetése március 27-én lesz a Farkasréti temetőben, ugyanott, mint Laci, a Makovecz teremben lesz felravatalozva és utána Laci mellé helyezik. Békében a szívében hunyt el, tudta, hogy teljesül utolsó kívánsága és ahogy életükben, halálukban is eggyé válnak! 

 

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek