EMLÉK

Négy éve hunyt el a legendás színész, Koós János - Videó

Létrehozva: 2023.03.02.

Módosítva: 2023.03.02.

Éppen négy éve rázta meg az országot a tragikus hír: elhunyt a népszerű magyar táncdalénekes, humorista, színész, Koós János. A színművész 81 éves volt.

Koós János 1937. november 21-én született Romániában, Gyergyószárhegyen. Születési neve Kupsa János volt. Fiatal kora óta a színpadra készült, a Bartók Béla Zeneművészeti Szakközépiskolában tanult, ezután jelentkezett, és nyert felvételt a Zeneművészeti Főiskolára, ahol oboa szakon végzett. 

Táncdalfesztiválok koronázatlan királya

Egyedi, kellemes énekhangját imádta a közönség, 1960-as években robbant be táncdalénekesi karrierje: ebből az időszakból származik legismertebb, örökzöld slágere: a Kislány a zongoránál.

Koós János
Koós János 1968-ban a Táncdalfesztiválon, kétszer is legjobbnak választották. Fotó: Keleti Éva

Híres filmszerepei (Az oroszlán ugrani készül (1966), Bűbájosak (1969), A gyilkos a házban van (1970)) után színházi babárokra tört: a Mikroszkóp Színpadon humorista oldalát csillantotta meg. Itt forrt össze egy időre pályája Hofi Gézáéval, legismertebb közös produkciójuk a Macskaduett, de számos más énekes, humoros előadást köszönhet nekik a publikum.

Művészvér a családban

1971-ben házasodott össze Dékány Sarolta elismert énekesnővel, két gyermekük is előadópályát választott. Réka színésznő lett, Gergő zenész.

Rövid betegség után, kórházban hunyt el 2019. március 2-án. Temetése március 20-án volt a Farkasréti temetőben, végső nyughelye a Művészek Parcellájában van, elhunyt művésztársainak sírja közelében. Temetői búcsúbeszédét a család kérésére Verebes István írta, s Szerednyey Béla színművész olvasta fel a gyászolók előtt.

 

Virtolázás szerelmese volt

 Családja nehezen válik meg a hozzá fűződő emlékektől. Ahogy azt a Bors nemrég megírta, lánya, Réka fájó szívvel eladta a Koóstoló névre keresztelt vitorlást:

A színész a vitorlázás szerelmese volt. Fotó: DFP

A fedélzeten nőttünk fel, megannyi nyarat töltöttünk a hajón − nyilatkozta a színésznő. − Rajongva imádtuk a Balatont, a hajókázást, azt a létformát, amit csak az ismerhet, aki akárcsak egyszer is kifutott már a kikötőből. Gyermekként először csak azt érzékeltük, hogy az édesapánk mennyire szeret hajózni, és mivel mi is ebbe születtünk bele, nem volt kérdés, hogy amikor megérkezett a lányom, Rozi, azonnal tudtam, ő is balatoni lány lesz

 

Koós Jánosról szóló, megemlékező videónkat itt tekintheti meg:

 

 

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17143910_auto_resized.jpg
origo.hu

Döbbenetes felvétel, így törtek rommá az autók a repülőtérre vezető úton - videó

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27222_resized.jpg?avcount=1713573910
origo.hu

Bugyi nélkül fotózták a Magyarok Világszépe királynőjét

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17134477_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Mennyire ismered a retró tévéműsorokat? Kvízünkkel most letesztelheted a tudásodat!

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17145642_auto_resized.jpg
hirtv.hu

Felgyújtotta magát egy férfi a New York-i bíróság előtt, ahol Donald Trump büntetőpere zajlik + videó

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17142129_auto_resized.jpg
ripost.hu

3 csillagjegy kapcsolata el van átkozva, ők még idén szakíthatnak!

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17145198_auto_resized.jpg
vg.hu

Órákon belül feleződik a bitcoin: mutatjuk, ki lesz a történelmi esemény legnagyobb nyertese

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27223_resized.jpg?avcount=1713573910
origo.hu

Tangás fürdőruhára vetkőzve ünnepelte születésnapját Szőke Zsuzsi

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17143273_auto_resized.jpg
astronet.hu

Hétvégi horoszkóp 2024. április 20-21.: Váratlan fordulatokat jeleznek a bolygók

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27216_resized.jpg?avcount=1713573910
origo.hu

Óriási sportélmény és show lesz a kanadai hokiválogatott budapesti meccse - videó

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27156_resized.jpg?avcount=1713573910
videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17142175_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Visszatért a színpadra a Nemzeti Színház lebénult művésze

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17142944_auto_resized.jpg
borsonline.hu

„Ez nem megengedett!” – áll a bál a TV2-es műsor két szereplője körül, eltanácsolnák őket

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/iAf_dNB5Qmol82puOI69Fa_tjYLlEM8DZ5xvAsnxKOQ/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2YxYzA5YzhiOWY3ZTRjOTZiODA5MDIwYTA4MDU5MTUy.jpg
Divat

A Next Top Model Hungary zsűritagja elárulta, mitől szép egy nő valójában

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/UwzHKNrO1pT7FNeUbRWSO86pUAhiACztqed1Did-Eig/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzQxNjA4MjU0ZDdlMDQyMmVhZjViZWQ3NTgxMGQ0NDI0.jpg
Hűtlenség

"Úgyis megcsaltál, amikor akartál" – durva beszélgetés zajlott le Megyeri Csilla és párja közt