Házasság

Hálószobatitkok derültek ki Dundikáról és Majkáról

2023. március 26. vasárnap 11:17

A kétgyermekes családanya kendőzetlen őszinteséggel mesélt arról, hogy milyen a viszonyuk férjével, Majkával.

Kellő körültekintéssel, ugyanakkor mégis lazán igyekszik hozzáállni a gyereknevelés kapcsán a legkínosabb témákhoz is Majoros Hajnalka. A kétgyermekes édesanya nem kezel semmit sem tabuként a gyerekei előtt. 

Nyilván igyekszünk nem nézni előttük olyan tartalmakat, amik nem az ő korcsoportukba tartoznak. Ugyanakkor van, hogy belefutnak a TV-ben olyan filmbe, amelyben valamilyen intim jelenet van. Kezdetben Olivér fújolt, de most, hogy már idősebb nem takarjuk el a szemét egy csókjelenetnél, de nem is hívjuk fel rá a figyelmét. Az ő korcsoportjában már vannak dolgok, amiket megértenek és elfogadnak a gyerekek

 – mondta az édesanya, aki nem csinál titkot abból, hogy mennyire fontosnak tartja két ember között a lelki- és fizikai összhangot. 

Nagyon fontos a kémia, egy házasságban ez is az alapja annak, hogy az 10-15-20 év után is jól tudjon működni. Petivel még most is szenvedélyes kapcsolatunk van. Elég egy érintés, egy pillantás és ha megvan közöttetek a kémia, akkor érzed a másik rezgését. Nálunk ez a mai napig is így működik. Ha ez elveszik nagyon nehéz visszahozni, de szerencsére erről nincs tapasztalatom

 – árulta el Majoros Hajnalka a 95.8 Sláger FM a Nő a tét című Youtube formátumában.

 

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/16509593_auto_resized.jpg
origo.hu

Szinte szétpattan a parányi bikini Szandi hibátlan testén - kép

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/20341_resized.jpg?avcount=1696476009
origo.hu

Így ünnepelte a születésnapját Vajna Tímea

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/16510430_auto_resized.jpg
borsonline.hu

"Azt hiszed, hogy nem találok nálad jobbat?" – Kulcsár Edina és G.w.M sokkolták a rajongóikat

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/16508167_auto_resized.jpg
mandiner.hu

Volt amerikai ezredes: Zelenszkij a távozást tervezgeti

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/16511298_auto_resized.jpg
ripost.hu

„Összetörtek lelkileg” – Kiss Ernő Zsolt megszólalt a hétvégi tragédiáról

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/16511712_auto_resized.jpg
vg.hu

Oroszország véletlenül lelőtte a legjobb vadászgépét

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/20343_resized.jpg?avcount=1696476009
origo.hu

Egy rémálom volt! - A megcsalásról beszélt Victoria Beckham

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/16509858_auto_resized.jpg
mindmegette.hu

Krausz Gábor káromkodva rakta helyre fogadott lányát a konyhában

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/20330_resized.jpg?avcount=1696476009
life.hu

Ezért hívják a hólyaghurutot nászutas betegségnek is(x)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/16510799_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Karnyújtásnyira van győzelem! Elárulta leghőbb vágyát a Séfek Séfe versenyzője

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/20311_resized.jpg?avcount=1696476009
life.hu

A fájdalmas testi együttlét oka: Candida-fertőzés(x)

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2023/10/d256QTr1s2EGeLeprAG8o39vTHblmbkUr2Gd5B5MBrA/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzUxMzZlMmU4YWNlNjRlMTM5ZDdhN2YyY2QwZDUzNjgw.jpg
Érzelmek

„Kudarcként élem meg” – exkluzív interjút adott a válás után L.L. Junior és Körtvélyessy Kinga

https://cdn.borsonline.hu/2023/10/f1fGVMjjyZ_YaQLfvWcpmUbnf5PZJfvlRsitVnGMQdY/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzU5NjdiNDY5NzE5ZjRjMmE5NjU1N2NkNTM3YzkyMmZi.jpg
Válóper

Ott voltunk! Hatalmas fordulattal zárult L.L. Juniorék válópere - fotón a bizonyíték