Siker

A Palacsintafesztiváltól az Aréna-koncertig: ennyibe kerülhet Azahriah gigabulija

Natasha

Létrehozva: 2023.03.06.

A slágergyáros fiatal március 10-én lép fel az Arénában. Egy neve elhallgatását kérő ismerőstől pedig azt is megtudtuk, mennyibe is fog ez kerülni.

Talán már senkinek sem kell bemutatni azt a fiatal énekest, aki a slágerei mellett a palacsintafesztiválos botrányával hívta fel magára a figyelmet. Aki mégis megfeledkezett volna a történtekről, neki itt van egy kis gyorstalpaló: Azahriah tavaly májusban adott koncertet a szolnoki rendezvényen, ahol egy kicsit sikerült felönteniük a garatra, s a színfalak mögött mondhatni elég közel került az egyik rajongójához. Persze ezzel még semmi baj nem lenne, azonban az énekest videóra vették, ahogy intim helyzetbe került a rajongójával, arról nem is beszélve, hogy a felvétel a barátnőjéhez is eljutott. Azahriah azonban ahelyett, hogy hallgatott volna, az interneten vállalta, hogy hibázott, és egyúttal bocsánatot kért kedvesétől is. Mára azonban a feledés homályába merült ez a sztori, ugyanis most mindenki a közelgő Aréna-koncertjével van elfoglalva...

Fotó: Dodó Ferenc
Őrületes buli várható Azahriah Aréna-koncertjén

A népszerű előadó március 10-én lép fel az Arénában, ahová már most elfogyott az összes jegy. A rajongók tűkön ülve várják, hogy együtt bulizhassanak kedvencükkel, ám lapunk most azt is megtudta, mennyibe is fáj egy ekkora esemény. Egy neve elhallgatását kérő ismerős elárulta: közel 50 milliós rendezvényről van szó, Azahriah mégsem tesz belőle zsebre semmit.

Nem csak a rajongók, de nyilván Azahriah és a zenekar is nagyon készül a péntekre. Gondosan meg lett tervezve minden, hatalmas buli várható. Még úgyis, hogy Azahriah semmit sem tesz zsebre belőle. Körülbelül 45-50 millió között lehet a koncert, de nullszaldóra jön ki. Igazából ez presztízs kérdés, semmi más

 – mondta lapunknak az ismerős. 

 

 

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17194002_auto_resized.jpg
origo.hu

Leengedtek egy kötelet a titokzatos tengeri üreg mélyére; hihetetlen, mit találtak

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27830_resized.jpg?avcount=1715013614
origo.hu

Tűrőképességük határára értek a kárpátaljaiak: roma asszonyok estek neki a toborzóirodának

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17187666_auto_resized.jpg
life.hu

Vihar a paradicsomban: repedezik Jennifer Lopez és Ben Affleck kapcsolata

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17194235_auto_resized.jpg
mandiner.hu

A MÁV elárulta, mi történt a debreceni intercityn, ahol a 444 szerint Magyar Péter testőrei elfoglalták az egyik kocsit

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17193579_auto_resized.jpg
ripost.hu

A Házasság első látásra szereplője hű társra lelt

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17193394_auto_resized.jpg
mandiner.hu

Félelmetes lépésre szánta el magát Putyin: bármikor elindulhat a nukleáris hadgyakorlat az ukrán határon

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27834_resized.jpg?avcount=1715013614
origo.hu

Megszólalt Kecskés Enikő a T. Dannyvel való kapcsolatáról

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17188558_auto_resized.jpg
mindmegette.hu

Ne a boltban vedd meg: ezeken a helyeken magad szedheted az epret!

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17180398_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Hét csillagjegy, akire nagy változások várnak májusban

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27821_resized.jpg?avcount=1715013614
she.life.hu

Amikor beköszönt a jól ismert bakteriális „barát” (hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27483_resized.jpg?avcount=1715013614
videa.hu

Alu paratha, a burgonyával töltött boldogságlepény -receptvideó ( hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27826_resized.jpg?avcount=1715013614
azenkertem.bama.hu

Mutasd meg a gyönyörű veteményesed, virágos- vagy balkonkerted és nyerj 1 millió forintot!

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/05/S6G_YYrWNL0Q-n0C7yMHIlLWBHoeoA9XaXWDr2TincE/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzkwM2Y0NzRkN2U3YTQ0ZDRiNTkwMWE5NTNkN2VmMzQ1.jpg
Emlékezés

Berki Krisztián legmeghatározóbb pillanatai – Két éve hunyt el a médiaszemélyiség

https://cdn.borsonline.hu/2024/05/O-ZemWK5R4UOhtfHVzZG6o1f4wJWAUPP78yCSqZVn9w/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2ZmZGM0NGVmM2EzZDRkYzJiOThjZjU4MmQ5MGZlNjYw.jpg
BELVISZÁLY

Fokozódik a botrány: máris megjött T. Danny válasza az exének, Kecskés Enikőnek