Korkülönbség

17 évvel fiatalabb nő oldalán találta meg a boldogságot Szerednyey Béla

N.V.N.

2023. március 26. vasárnap 08:00

A korkülönbség kapcsolatukban sosem volt fontos.

A Jászai Mari-díjas Szerednyey Béla 2011-ben ismerkedett meg a szerelmével, Szépréti Szilviával, akivel egy szempillantás alatt egymásra hangolódtak. A Star magazinnak elárulta, sosem okozott problémát számukra a viszonylag nagy korkülönbség.

12 éve ismertem meg Szilvit, amikor a tinédzser lányával odajött hozzám fotót és autogramot kérni, és lám, mi lett belőlünk! Ő 17 évvel fiatalabb nálam, de nem éreztem úgy, hogy dilemma előtt állnék.

- Úgy gondoltam akkor is és most is, hogy mi tökéletesen azonos kozmikus korban vagyunk. Azt mondják, hogy a jóistennek egy perc százezer év. Ha megtalálja az ember a foltját, ott nem számít az évek száma. Ha ugyanaz az érdeklődési körünk, a humorunk, akkor teljesen mindegy, hogy ki hány éves. Láttunk már ilyet, kollégáknál is. Az életkornak semmi jelentősége nincs, amikor a lelkek rezonálnak egymással – mondta a színész, aki azt is elárulta, olykor örömmel segít be párja üzletébe.

Szerednyey Béla és felesége
A színész felesége számára sosem volt jelentősége a köztük lévő korkülönbségnek. Fotó: DFP

Felesége munkájába is besegít

Előfordult már, különösen advent táján, hogy én szállítottam házhoz az általa készített ajándéktárgyakat, mivel a párom a megnövekedett kereslet miatt a műhelyben ragadt. 

- Ilyenkor gyakran megismernek az emberek, és meglepődnek, hogy én hozom a mézeskalácsot, de örömmel teszem. Mindig szoktunk áldást kérni ezekre az édességekre, mert szeretnénk, ha az emberek szeretettel fogadnák őket – mesélte büszkén Szerednyey Béla.

 

Négy gyermeket nevelt fel

Szerednyey Béla 65. születésnapja alkalmából adott interjút lapunknak, melyben elárulta, bár saját gyermeke nem született, testvére és felesége által megtapasztalhatta, milyen apukának lenni.

– Nem hagyta a Jóisten, hogy bármi kimaradjon az életemből. Még azokat is megkaptam, amitől mindig is féltem. 

Hiába nem született saját gyerekem, ha nem is közvetlenül, de a húgom által volt részem gyermeknevelésben. 

Szerintem többet találkoztam velük, mint egy vasárnapi apuka. Aztán tizenkét évvel ezelőtt megismerkedtem a feleségemmel, és általa kaptam két kis kamaszt, akikkel szintén ezt az időszakot átélhettem. Minden egyes periódust, amit egy normális családban egy apa átél, a pelenkázástól kezdve mindaddig, amíg kirepültek a családi fészekből – mondta érdeklődésünkre.


 

 

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/16060648_auto_resized.jpg
origo.hu

Messit kifütyülték a szurkolók az utolsó párizsi meccsén

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/15775_resized.jpg?avcount=1685853607
origo.hu

Ettől az ukrán bejelentéstől félt mindenki

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/16060705_auto_resized.jpg
borsonline.hu

A helyzet fokozódik, kezd elmérgesedni ByeAlex és Ganxsta Zolee ügye

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/16060516_auto_resized.jpg
magyarnemzet.hu

Détári óta nem tett olyat magyar, mint a kupagyőztes Szoboszlai most

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/16058392_auto_resized.jpg
ripost.hu

"Lassan haladok" – videón, mi hátráltatta Suhajda Szilárdot a halála előtt

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/15776_resized.jpg?avcount=1685853607
origo.hu

Titokzatos férfival töltötte az estét Schobert Lara - fotók

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/16058202_auto_resized.jpg
astronet.hu

Heti szerelmi horoszkóp 2023. június 3-9.: Szakítópróba

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/16060031_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Bomba alakot villantott Laky Zsuzsi, ő a magyar J.Lo

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/16059849_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Gáspár Győző és Bea kisebbik lánya elárulta, mikor jön a baba

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/16060110_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Egy hete volt a szülésig, mesterséges kómába helyezték a népszerű influenszert

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2023/06/27FKqXY3fr0w3tLuzG_Bu0h4WXIOjouo3jwTDclm5zU/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2E0YTQzMjk5N2YzMjQxNTg4NTEzNzRjOTYwOTBlOTlh.jpg
BALHÉ

A helyzet fokozódik, kezd elmérgesedni ByeAlex és Ganxsta Zolee ügye

https://cdn.borsonline.hu/2023/06/JOmBVrxpTl4sr9rTNSZKfxLi_yvPHMwr4238zC_IOwM/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2VjZTg3ZTI3MWQ1ODQ2MmJhODZiZjRlMTQyZDIyOWE2.jpg
BABA

Gáspár Győző és Bea kisebbik lánya elárulta, mikor jön a baba