CUKI

Nagy Bogi: még mindig cuki kislánynak érzem magam

mkb

Létrehozva: 2023.01.27.

A Duna Tv Csináljuk a fesztivált! című showműsorának 20 éves zsűritagja öt éve saját háztartást vezet, s hamarosan feleség lesz. Mindemellett gyermeki énje sem veszett el, szüleit is óvja attól, hogy felnőttként lássák.

A gyermeki lét és a felnőttség között egyensúlyozik Nagy Bogi. A Csináljuk a fesztivált! című zenés showműsor fiatal zsűritagja nem unatkozik: munkái mellett a magánéleti történései is turbó fokozatban zajlanak. A mindössze 20 éves énekesnő sokszor még inkább cuki kislányként tekint magára, miközben már háztartást vezet, s hamarosan feleség lesz.

 

Megvásárolták első, közös lakásukat

Korán kerültem a tévés világba, 15 éves voltam, mikor A Dalban szerepeltem. Akkor költöztem el otthonról – idézte fel Bogi, aki a napokban szívmelengető képet osztott meg az Instagramján: vőlegényével, Marcival a lakcímkártyájukat tartják büszkén a kezükben, így mutatva meg a rajongóknak, megvásárolták első közös lakásukat. Azóta egy videómontázsban meg is mutatták a költözködés folyamatait. Ősszel pedig az esküvőjükre is sor kerül.

 Furcsa belegondolni, hogy saját lakásom van, háztartást vezetek, számlákat kell fizetnem, nekem kell hívnom a szerelőt, ha elromlik valami, és nem apu szereli meg gyorsan. Hamarosan pedig feleség is leszek. Lépésről lépésre haladok a felnőtté válás útján, de közben azt érzem, hogy még mindig cuki kislány vagyok 

– fejtegette.

 

Őszre szervezik az esküvőjüket

Bogi viccelődve elismerte, ebben nagyon egymásra találtak szerelmével, a 28 éves Marcival. Mint mondja: ő sem viselkedik mindig száz százalékosan úgy, mint egy érett felnőtt. A céljaik azonban közösek és komolyak. Jelenleg bőven ad nekik feladatot a költözés, a lakás berendezése, no és az esküvőszervezés.

Őszi esküvőnk lesz – avatta be a Borsot Bogi. – Jól állunk a szervezéssel, már ruhapróbán is voltam. Anyukám kísért el, láttam, hogy kicsit rosszul érinti, hogy ebben a szerepben lát engem, ezért próbáltam neki megkönnyíteni, és ugráltam, szaladgáltam, mint egy kislány. A fehér ruhámmal a hagyományos vonalat képviselem majd, viszont a menyecske ruhám nem a megszokott piros lesz! – árulta el a titkot.

Három kislány, vagy legyen egy fiú is?

Közös otthon és esküvő után a gyermekvállalás is tervben van. Bár Bogi még jó pár évet várna ezzel, a vőlegénye már sokat gondolkozik a témán:

Marci minden nap mást akar. Nemrég úgy volt vele, hogy három kislányt szeretne, már a foglalkozásaikat is kitalálta – mesélte nevetve Bogi. – Legutóbb pedig azt mondta, hogy jó lenne mégis egy fiú is. A napokban átjött egy ismerős pár, kisgyerekkel. Marci azonnal meg akarta fogni a babát, és unszolt, hogy én is vegyem ölbe, hadd fotózzon le vele – idézte fel Bogi, majd leszögezte, ő nem sietteti a gyermekvállalást:

Most sok teendőnk van, és szeretném, ha még kicsit kettesben lennénk. De később mindenképp szeretnék gyerekeket. Mindkettőnk mögött egészséges családmodell áll, Marci szülei már 30 éve élnek együtt boldogságban.

 

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17138296_auto_resized.jpg
origo.hu

Most jött a hír: Putyinnak lett igaza

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27170_resized.jpg?avcount=1713403814
origo.hu

Szüzessége elvesztéséről beszélt Tóth Andi

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17127323_auto_resized.jpg
life.hu

Mennyire emlékszel az ikonikus magyar színészekre? Teszteld velünk!

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17132318_auto_resized.jpg
hirtv.hu

Zalatnay Sarolta üzent Magyar Péternek

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17139025_auto_resized.jpg
ripost.hu

Melyik jegyben születtél? Így mosolyog rád nyáron a szerencse

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17139190_auto_resized.jpg
magyarnemzet.hu

Hosszú Katinka már nem kivételezett személy, nem utazhat az Eb-re

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27157_resized.jpg?avcount=1713403814
origo.hu

Majd kiesnek a szűk felsőből Penélope Cruz hatalmas mellei

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17073172_auto_resized.jpg
astronet.hu

Napi horoszkóp 2024. március 23.: az Oroszlán megkönnyebbül, a Nyilasnak komoly felismerései vannak

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27151_resized.jpg?avcount=1713403814
she.life.hu

A hajszolt életvitel nem lehet kifogás, vedd komolyan a vashiányt (hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27156_resized.jpg?avcount=1713403814
videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17130831_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Nagyon aggódnak a rajongók Zimány Linda miatt - most szúrták ki a testén

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27169_resized.jpg?avcount=1713403814
magyarnemzet.hu

Budai Gyula feljelentést tett, Szabó Tímea szerint szép lett a Lánchíd + videó

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/DI7wDPCt3epv0QKZXu1OzASlOINiEM2jsOFHl_Tvlxc/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzhjNmY2N2I3NzRhNDQwODg4OGFjMWQyNjAwZDJkODdh.jpg
Indulatok

Berki Mazsinak keményen beszóltak: „Nem dolgozol! Lusta!”

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/mk6PixUdkBxFGhfcNwX2tVID5PQR28wbD8A7-3oXDwA/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2QwZTM1MTkwOWExZjRjZjQ5MTkxMmNjMjUxNTEzNTBk.jpg
Jóslat

"Nem egy jósnő mondja meg, mikor leszek szerelmes" - T. Danny meglepő kijelentést tett a magánéletéről