Gyógyulás

Leleplező fotó: így van most a két hónapja rehabra vitt Molnár Gusztáv

Bors

Létrehozva: 2023.01.24.

Molnár Gusztávot két hónapja vitték be barátai egy komlói intézménybe, ahol lehetőséget kapott egy új életre, vagy inkább az életben maradásra, hiszen orvosai alig egy hónapot adtak neki az ünnepek előtt. A színész mára láthatóan összeszedte magát és remekül van.

Molnár Gusztáv sportol, napi szinten vesz részt a Komlón található rehabilitációs intézet programjain, melyeknek mind az a célja, hogy a szenvedélybetegeket visszavezess a függőségmentes, normális életbe. Az alkoholbeteg színészt volt felesége elmondása szerint két gyermekkori barátja „fogta meg” még novemberben, és vitték el Komlóra, ahol – ha Isten, és pláne Gusztáv is úgy akarja – egy teljes éven át kezelik majd.

Molnár Gusztáv
Az életéért küzd az elvonón Molnár Gusztáv   Fotó: Vajda János/MTI

Egy hónapot adtak neki orvosai

Ez az úgynevezett „közbelépés” Gusztáv életét mentette meg, hiszen Fazekas Vivien a Frizbi TV-ben elárulta, volt férje az utolsó időszakban szó szerint életveszélyben volt.

Addigra száztíz kilóról hetven kilóra fogyott, véreset pisilt és véreset hányt. Az orvosai megmondták neki, hogy ha így folytatja, akkor decemberre meghal. 

A két barátja megmondta neki, hogy már nincs mit veszítenie, hiszen hajléktalan, nincsenek barátai, nincs munkája, lehetősége, és elveszítette a családját is 

– mondta Hajdú Péternek a színész exfelesége. 

Zsebpénzt is a barátaitól kap...

Hogy Molnár Gusztáv jó döntést hozott, amikor engedett barátai unszolásának, és önként alávetette magát az egy éven át tartó rehabilitációnak, az mutatja leginkább, hogy életben van. A rehabilitációs intézet közösségi oldalára most felkerült fotó tanulsága szerint pedig sikerült felszednie jó pár kilót. A hétvégén részt vett egy teremfoci bajnokságon is, ahol csapatával éppen csak lecsúszott a bronzéremről. A színész egyik ismerőse boldogan nyilatkozott a Borsnak, miután látta, hogy Gusztáv él és virul. 

Hogy őszinte legyek, tartottam attól, hogy Guszti ezt az elvonót is idő előtt otthagyja, ahogy korábban már volt erre példa. De már több mint két hónapja ott van, és bár beszélni nem tudtam vele, de láttam a fotót róla, és nagyon tetszik, amit láttam. 

Jól látható, hogy sokat hízott, és mosolyog is a képen

 – mondta a színész ismerőse, aki azt is elárulta, miből futja most Gusztáv kezelésére. 

Molnár Gusztáv a komlói városi sportközpontban teremfocizott a hétvégén   Fotó: Leo Amici 2002 Alapítvány /Facebook

Ahogy én tudom, az a két barátja fizeti a havi hatvanezer forintos költséget, akik bevitték az intézménybe. Ez egyébként igazán olcsó, tekintve, hogy a szállása, az étkeztetése, és természetesen a rengeteg program és terápiás foglalkozás is benne van az árban. Azt hallottam, hogy még némi zsebpénz is lehet nála, amivel gazdálkodhat, és ezt is a srácoktól kapja – tette hozzá Gusztáv ismerőse. 

De mi is történik a rehabon?

A Leo Amici 2002 Alapítvány amolyan bentlakásos rehabilitációs intézmény, ahol számos terápiás módszerrel kezelik az alkohol- és drogfüggő lakókat, akik önszántukból költöznek be a Komlón található komplexumba. A kezelési idő 9 és 12 hónap közötti időt vesz igénybe, és a betegek részt vesznek csoportterápián, munkaterápián, sportterápián és színházterápián. Ez utóbbi szinte összeforrt az intézménnyel, mondhatni ez az egyik védjegye az alapítványnak. Molnár Gusztáv számára talán ezek a foglalkozások a legélvezetesebbek, hiszen itt színészként brillírozhat és sokat segíthet társainak is egy-egy karakter megformálásában. Komlón ugyanakkor fontos szerephez jutnak a bentlakók hozzátartozói is. Őket havonta egy alkalommal várják. A hozzátartozókkal folytatott munka célja az, hogy a családok nagyobb kontrollt nyerjenek az életüket befolyásoló és megpecsételő függőségi minták felett. A „szeretetteljes elhatárolódás”, a pszichológiai határok helyreállítása, egyfajta újra felnövéshez és újrakezdéshez ad eshetőséget- olvasható a Leo Amici 2002 weboldalán. 

https://cdn.borsonline.hu/2023/01/EfEJqpzl0Y5VaTnZROuY7tmjxzm-m5-bUYCVZpyQ1ps/fill/276/155/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2MzNWMyMjU3YzlkMjQ5NDE4MGIzNjU2YjlkMDM0ZjUz.jpg
Ezt ne hagyd ki!

Barátai mentették meg Molnár Gusztáv életét – "Az orvosai megmondták neki, ha így folytatja, decemberre meghal"

Az alkoholizmussal küzdő színész életéért az orvosai sem adtak volna egy lyukas garast sem.

 

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17085749_auto_resized.png
origo.hu

Kiderült, ekkor lép be Franciaország a háborúba

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/26455_resized.jpg?avcount=1711669214
origo.hu

Stana Alexandra elmondta, ki most az egyetlen férfi az életében

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17082722_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Remegő hanggal jelentkezett be Ördög Nóra: támadás történt az Ázsia Expressz szállodájában

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17090947_auto_resized.jpg
hirtv.hu

"Sírjál, majd elmegy a tejed!", reagált Magyar Péter, amikor Varga Judit kétségbeesésében sírt

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17086839_auto_resized.jpg
ripost.hu

Nem akárkivel fotózták le Szoboszlait a budapesti éjszakában

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17091973_auto_resized.jpg
hirtv.hu

Műsorváltozás: 21 órától a Varga Judit-interjú a HírTV műsorán

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/26454_resized.jpg?avcount=1711669214
origo.hu

Zelenszkij őrült bejelentést tett, minden megváltozik

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17092055_auto_resized.jpg
mindmegette.hu

Ti melyik oldalatokon aludtok? Komoly veszélyeket rejt a legnépszerűbb póz

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17084794_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Sokan csak most tudták meg és alig hiszik el, mit jelent valójában a WC kifejezés

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/26355_resized.jpg?avcount=1711669214
vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17084687_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Megdöbbentő, babahírt közölt máris a Házasság első látásra párja

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17080391_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Együtt tette meg a bejelentést a kislánnyal kapcsolatban Young G Béci és Norina

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/03/DiRPy-3nPJr4CQIBkYbPdtZrNwj6_B8PPulljWoyLFY/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2IyNDc5NTBmMjJkODQwZTE4NGUxNWFkY2ZkNDZmNjA3.jpg
Kapcsolat

Megyeri Csilla szakításáról pletykálnak. Újra...