Megható felvételt osztott meg az elhunyt Stone-ról Zámbó Krisztián

gyász
PUBLIKÁLÁS: 2023. január 24. 12:29
Derült égből villámcsapásként érkezett a hír tegnap: elhunyt az X-Faktor felfedezettje, Stone, azaz Kovács László. A sztárvilágból többen is megemlékeztek róla, Zámbó Krisztián nem is akárhogy.

Szomorú hír járta körbe tegnap a magyar bulvársajtót: elhunyt Kovács László, Stone, aki 2012-ben egy zenei tehetségkutató műsorban tűnt fel. Bár ennek már több éve, a közönségnek emlékezetében él a karcos hangú, izmos, kopasz férfi hangja és jelensége.

Fotó: RTL Klub

 

A 62 éves énekes egészségügyi állapota régóta nem volt megfelelő:

– Túl vagyok már a negyedik szívinfarktusomon, 2017-ben Vietnámban volt egy trombózisom, aztán Ausztráliában belement egy nagy vérrög a kezembe, le akarták vágni, most félévente valami van a szívemmel, de még bírom. A koronavírust is elkaptam egy korábbi hullámban. A rajzolást csinálom, verseket is írok néha. Majd szeretnék zenét is szerezni, de most nem igazán tervezek, csak csinálom, amit kell – nyilatkozta néhány éve.

Sokan emlékeztek meg róla, Zámbó Krisztián igazán megható gesztussal tette mindezt.

Drága barátom! Mi mindig ott voltunk egymásnak! Te voltál a mentorom és nálad erősebb és nagyobb szívű embert nem lehetett találni. Amikor felhívtak mindig jó tanácsokkal láttál el és erőt adtál. Te voltál, aki megtanított arra, hogyan kell inni a vörösbort és a minőség számít! Szeretlek és örökké szívemben élsz, Stone bácsi!”, írta közösségi oldalain.

Krisztián meg is osztott egy videót, amelyen a tehetségkutató-műsorban közös számot adtak elő ők ketten.

 

 

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.