Kemény bírálat érte a napokban Harry herceget, aki a hírek szerint mindent megtesz, hogy közel kerüljön bátyja, Vilmos herceg három gyerekéhez, Györgyhöz, Saroltához és a kis Lajoshoz. Egy interjúban viszont elárulta, hogy a testvére egyáltalán nem örült ennek a közeledésnek, sőt, kategorikusan kijelentette, hogy Harry jobban tenné, ha leszállna a gyerekekről, és elhatárolódna az egész családtól, ha már annak idején úgy döntött, hogy hátat fordít nekik.
A The Sun a napokban arról is írt, hogy Vilmos gyakorlatilag gyászolja a testvérét, és egyáltalán nem gondolja úgy, hogy helyre lehetne hozni köztük a dolgokat.
„Vilmos az elmúlt egy évben jött rá arra, hogy valóban elvesztette a testvérét, amit nagyon nehezen dolgoz fel. Ugyanakkor nem érti, Harry miért szeretne beleszólni az életükbe, ha már korábban úgy döntött, hogy hátat fordít nekik” – árulta el a portálnak egy neve elhallgatását kérő bennfentes.
Mindeközben a királyi családhoz közel álló személyek úgy vélik, botrányba fulladhat Károly király májusra tervezett koronázási ceremóniája, ha a fiai állandóan háborúznak egymással. A balhé elkerülése érdekében úgynevezett béketárgyalásokat kívánnak szervezni, hogy Harry és Vilmos végre személyesen is találkozzanak, és tudják rendezni a soraikat, át tudják beszélni az évek során felgyülemlett konfliktust. Ám ez már csak azért is nehéz feladat lesz, mert Harry a könyvében durva dolgokat állít a bátyjáról. Konkrétan azt írta, hogy Vilmos korábban rendszeresen bántalmazta őt, sőt, össze is verekedtek. Igaz, Vilmos nem kívánta kommentálni az öccse könyvében szereplő állításokat, és a Buckingham-palota is elzárkózott a reagálástól.
Az, hogy a tervezett békítőtárgyalások mennyire lesznek sikeresek, egyelőre kérdéses, de a bennfentesek szerint Vilmosnak és Harry-nek is maximálisan nyitottnak kell lennie a megállapodásra, és félre kéne tenniük a korábbi sérelmeiket ahhoz, hogy végre rendezni tudják a soraikat, amennyiben ez egyáltalán lehetséges.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.