KLIP

Hoppá! Megfiatalodott a szomorú szamuráj

Címkék
klipKozso

Maca néni

Létrehozva: 2022.12.26.

A legendás énekes hatalmas meglepetéssel készül, de valójában csak január második felében adja majd át közönségének.

Akik követik Kozsót a közösségi felületein, láthatják, hogy a legendás énekes az utóbbi időszakban komoly változáson ment keresztül. Nála valahogy tényleg megállt az idő és valamiért nem válik kellemetlenné, hogy időnként visszafelé is halad. Kozso most is éppen egy megújulási folyamat kellős közepén tart, ami január közepén a Szomorú szamuráj című gigasláger újragondolt, befrissített változatában csúcsosodik ki. 

Fotó: Instagram

- Azt hiszem, én tényleg fordítva élek és nem öregszem! Sőt most már a szamuráj sem szomorú! Jó ideje dolgozunk a dalhoz készült új klipen, amit két teljes napon át vettünk fel és túlzás nélkül mondhatom, hogy annyira király lett, hogy szinte magam sem hiszem el. Nyolc gésa, szamurájok, új képi világ és hangzás!

Amolyan megkésett karácsonyi csoda nekem, nekünk és a közönségnek

- magyarázta lelkesen az énekes, aki külsőségekben is igyekszik megújulni. „Az új kliphez persze új külső is dukál. Ennek fényében új színt kapott a tincsem és új tetoválást is készíttettem” - magyarázta Kozso.

 

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27209_resized.jpg?avcount=1713529514
origo.hu

Brutális baleset Budapesten: két ember meghalt, a gyáva sofőr elmenekült

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27210_resized.jpg?avcount=1713529514
origo.hu

Budapesti luxusüzletrablás: újabb megdöbbentő fejlemények derültek ki - videó

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17142646_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Next Top Model Hungary: Bikinis fotóval jelentette be, babát vár

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17134540_auto_resized.jpg
ripost.hu

Ez a három csillagjegy forró szerető 50 év felett is

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27211_resized.jpg?avcount=1713529514
origo.hu

Újabb hírek érkeztek Nagy Grófo sírjának feltöréséről

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17135104_auto_resized.jpg
astronet.hu

Ennek a 4 csillagjegynek bőséget hoz a Bika hava

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17140135_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Csobot Adél és Istenes Bence a poklok poklát járja meg - külföldön érte őket utol a szerencsétlenség

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27156_resized.jpg?avcount=1713529514
videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17143251_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Micsoda fotó! Menyasszony lett Liptai Claudia kislányából, Pankából

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17143581_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Fájó döntést hozott meg Nádai Anikó: súlyos katasztrófa történt

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/LCJKiSzTBvHuApXX4j_M64L3eEWQnW87jW3jwK-M6ks/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzNiM2FlZWI5MGJlMDRjMTBhNWM5ODBkZTZhZTEyMWQ2.jpg
Vége

Ennyi volt, lekerül a képernyőről a TV2 sikerműsora

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/mGJs6JUJ_kJQLniyMBcE_Z_ve374ZcLOHcCOrrl5nfg/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzAzY2JlNWM1NGU4OTRlMWNhNmI1MDgyZGYwM2U2N2M4.jpg
Csalódás

MC Hawer végleges döntést hozott: „Ennyi év alatt most már én belefáradtam”