tánc

Három hónapja nem látta a feleségét Kökény Attila

Létrehozva: 2022.11.14.

Kökény Attila és Mikes Anna hétről hétre lenyűgözte a zsűrit és a közönséget, ám ezúttal alulmaradtak a TV2 Dancing with the Starsban a szintén veszélyzónába kerülő Vavra Bencéék ellenében. „Visszakapom a feleségem. Végre elmegyünk randizni, lényegében nem láttuk egymást már három hónapja” – mondta a műsor után jókedvűen Attila a Borsnak.

Vitathatatlan, hogy Kökény Attila a Dancing with the Stars egyik legnagyobb meglepetése. Azt már tudtuk, hogy az éneklésben, zenélésben remekel, ám ismerősei, kollégái abban is biztosak voltak, hogy a tánc nem tartozik az erősségei közé. Jó barátjának, a zsűriben ítészkedő Bereczki Zolinak már az első adásban leesett az álla, s huncutul azzal vádolta Attilát, hogy eddig szándékosan megvezette őket, hiszen nagyon is tud táncolni! Kökény Attila nem érzett csalódottságot a szombati búcsúzását követően.

Mikes Anna és Kökény Attila a Dancing with the Stars műsorában
Mikes Anna és Kökény Attila a Dancing with the Stars műsorából a hatodik élő adásban búcsúzott. Fotó: Knap Zoltán / Bors

Nagyon jól érzem magam, azt sem mondhatnám, hogy csalódott vagyok. Hálás vagyok Annának, mert én tényleg a nulláról indultam. Most, hogy számomra vége a műsornak, 

visszakapom az életem, visszakapom a feleségem. Végre elmegyünk randizni, lényegében nem láttuk egymást már három hónapja!

Lapunk megkérdezte a zenészt, nem szült-e otthon féltékenységet, hogy egy csinos fiatal hölggyel, ilyen közelségben töltötte az elmúlt heteit:

De, állandóan veszekedtünk...! Csak viccelek! Nem volt semmi probléma, ez egy ilyen játék. Mikor az ember elvállal egy ilyen műsort, otthon megbeszéli.

Sőt, olyannyira nem okozott gondot, hogy Attila meg is invitálta Annát egy családi ebédre.

Mindenféleképpen megetetem ezt a leányzót, mert nagyon sokat fogyott. Kaja lesz, pia lesz. Ahol lesz koncertem, Annácskának ott a helye. Szeretném a családomban is látni őt, mert nem volt arra sem időnk, hogy egy jó családi kajára összeüljünk. A feleségem nagyon jól főz, úgyhogy szeretettel meghívtam hozzánk Annát. 

Elküldöm őt pihenni is, kap tőlem ajándékba egy wellnesst.

Attila kiemelte, hogy bár ő is megtett minden tőle telhetőt, Anna munkabírása különösen büszke:

Ő egy maximalista. Én is az vagyok, csak nem a táncban – mókázott még az énekes, aki elismerte, rá kellett bíznia magát Annára, s nem bánta, hogy ő vezetett – idáig:

A végére átvettem az irányítást, ki is estünk! - tette hozzá Attila.

A kieső párossal készített videóinterjúnkat itt tekintheti meg:

Réka helyét fia veszi át?

A DWTS háttérműsorában Gelencsér Timi a Farm VIP 3. évadának néhány szereplőjét látta vendégül, köztük Rubint Réka és Schobert Norbi nagyobbik fiát is. Bár mindenki meglepetésére Réka és Andrei párosa elsőként esett ki, Norbi most némileg megtorolta ezt: a műsor szünetében táncba vitte Görgényi Fruzsinát, aki kioktatta a helyes kéztartásról a tinédzsert: „nem fogod meg a fenekemet!”, szólt az egyik utasítás.

Taroltak Adélék

Csobot Adél és Hegyes Berci párosával olyan történt, mint még soha ebben az évadban: produkciójukra álló tapsvihart és a maximális 40 pontot kapták meg!

Ezt a műsort neked találták ki! Nem tudok olyan szegmenst, ami nem volt tökéletes” – méltatta őket Szente Vajk, míg Ördög Nóri és Bereczki Zoli a könnyeivel küzdött.

Az Adél és Berci párosával készített videónkat itt megtekintheti:

Szétriszálta a nadrágját

Arcpirító baki történ Somhegyi Krisztiánnal, mikor Tóth Katicával és ideiglenesen Kempf Zozóval kiegészülve táncolt. Megrepedt hátul a nadrágja:

Elég látványos volt a szakadás, úgyhogy amikor lementem a színpadról, már ott volt a tű a kezükben, egy perc alatt meg is javították, addig ott álltam boxerben – árulta el a Borsnak a sportoló.

 

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek