Kocsis Korinna

Kocsis Korinna több hónapja alig alszik: „próbálok átlendülni a kialvatlanságon”

álmatlanság
PUBLIKÁLÁS: 2022. október 08. 07:30
A Miss Earth Hungary egykori győztese hónapok óta nem tudta kialudni magát, kezd hozzászokni, hogy folyton kimerült.

Kocsis Korinna 5 hónappal ezelőtt adott életet kisfiának. A bájos anyuka az első hónapok nagy részét otthon a négy fal között töltötte, ahogy korábban fogalmazott a Borsnak, már az is kikapcsolódás volt a számára, ha elment a boltba vásárolni. A helyzetét az sem könnyítette meg, hogy éjszakánként gyakran kellett felkelnie a picihez, így csak 2-3 órát tudott aludni.

Egy fokkal már jobbak az éjszakák, bár még most is eléggé kemények, de ebbe már beletörődött a szervezetem és próbálok átlendülni a kialvatlanságon. Ő már este 8-9 óra körül elalszik, én viszont mindig is úgy működtem, hogy későn feküdtem le. Gyakran hajnali öt-hat órakor kel, de közben három óránként még felébred és olyankor megetetem – kezdte Korinna, aki az utóbbi időben egyre több eseményen vett részt meghívott vendégként.

Korinna és kisfia, élete első rendezvényén, a Nemzeti Vágtán

Sokáig otthon voltunk, nagyjából 3 és fél hónapig csak védőnőhöz, gyerekorvoshoz mentünk és persze a rendszeres napi séták miatt indultunk útnak. Néhány nap múlva 5 hónapos lesz, most már egész nagyfiú, most volt az első megjelenés a Nemzeti Vágtán, ahová gondoltam, kiviszem egy órácskára. Gondoltam, megpróbálom, hogy viszonyul egy rendezvényhez, de nagyon ügyes volt, le a kalappal előtte, gyakorlatilag végigaludta az egészet. Nemrég pedig egy képzőművészeti vásár megnyitóján voltunk. Kicsit aggódtam, hogy nehogy a kis komfortzónáján kívül kerüljön, de szerencsére nem volt baj, nagyon jól érezte magát, sok impulzus érte és végig nézelődött - mesélte örömmel Korinna, aki örül, hogy a pici túl van már a hasfájós időszakon, igaz a kihívások ezzel még nem értek véget, mivel hamarosan kibújik a kicsi első fogacskája.

– Már 2-3 fogzást segítő géllel kísérletezek és van hűthető rágókája is. Még nem bújt ki egy foga sem, most veszi kezdetét ez az időszak, de ahogy mindenki mondta, mindig lesz valami – tette hozzá nevetve.

 

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.