Endrei Judit

Endrei Juditot kirabolták

friss
PUBLIKÁLÁS: 2022. október 15. 16:15
Több százezer forintos kárt és komoly lelki sérülést okoztak neki.

A legendás műsorvezetőről köztudott, hogy imád utazni, és szívesen fedez fel egyedül vagy barátaival számára addig ismeretlen tájakat. Az utazásai mindig kalandosak, igaz, sajnos a legutóbbi kiruccanásáról nem jelentheti ki, hogy azért olyan felejthetetlen, mert remekül érezte magát. 
Endre Judit a Blikknek mesélte el, hogyan lopták el tőle az összes bőröndjét, benne egy olyan holmival, ami igazán értékes volt a számára.

Annyira fáj és nagyon szomorú vagyok! Nem sokkal azután történt, hogy megérkeztünk. Egy helyi idegenvezető barátommal voltunk útban a repülőtérről a szállásra, amikor a bérelt autóval megálltunk egy gyönyörű parknál – kezdte a műsorvezető, akinek eszébe sem jutott, hogy meglophatják, habár a saját bevallása szerint sosem volt előrelátó.

Az eddigi számos utazásom során, bárhol is jártam, sosem fosztottak meg semmimtől, pedig nem voltam igazán óvatos. Utólag már beugrott, hogy az egyik közeli autó mellett állt néhány gyanús alak, de akkor valahogy nem gondoltam bele, hogy bármi rossz történhet.

A ruháin kívül egy fényképezőgépét is meglovasították, amire jó ideje gyűjtögetett.

Komolyan fájt, hogy ellopták. A hátizsákokat vitték el, az összes kárunk úgy négyszázezer forint körül van

 – mondta szomorúan Endrei Judit, aki bár feljelentést tett a rendőrségen, de mivel nem tudta megmondani a fényképezőgép gyári számát, nem sok jóval kecsegtették a hatóságok.
 

 

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.