II. Erzsébet királynő

Nem csak Károlyt, Vilmost és György herceget is felkészítette az uralkodásra II. Erzsébet

Létrehozva: 2022.09.16.

Eláruljuk, hogy zajlott a trónörökösök felkészítése. II. Erzsébet ugyanis nem akarta, hogy olyan felkészületlenül kelljen az örököseinek trónra lépniük, mint neki.

II. Erzsébet nem úgy nőtt fel, hogy egyszer uralkodó lesz. Nem akarta hát, hogy örököseit hasonlóképp váratlanul érje, ha trónra kell lépniük. Fiát, III. Károly királyt már gyermekkorától uralkodásra nevelte, de Vilmosra, sőt, a kilencéves György hercegre is lehetséges trónörökösként tekintett. Elsősorban természetesen Károlyra fókuszált, akinek fokozatosan egyre nagyobb rálátást biztosított, hogy a trón átvétele gördülékeny, zökkenőmentes legyen.

 II. Erzsébet királynő, Károly herceg, AFP
Károly jó ideje ott volt édesanyja mellett, hogy beletanuljon az uralkodásba  Fotó: AFP

Így készítette fel Erzsébet királynő III. Károlyt az uralkodásra

Károly állítólag jó ideje tartott próbameghallgatásokat David Cameron volt miniszterelnök segítségével, hogy felkészüljön későbbi szerepére. Cameron beszámolója szerint Károly rendkívül jól teremt kapcsolatot másokkal, ismer mindenkit, ami megkönnyíti majd ezeket a találkozókat, amikor már "élesben" zajlanak majd.

Emellett a királynő jó ideje betekintést biztosított Károlynak olyan titkos iratokba, amelyek az ország kormányzását érintették. Minderről Robert Jobson, a királyi család egyik szakértője számolt be korábban, aki ekkor Károlyt a legfelkészültebb uralkodójelöltként jellemezte, köszönhetően annak, hogy gyakorlatilag több évtizede ott volt a királynő mellett, rálátása volt mindenre, tisztában volt mindennel.

Ráadásul mind Károly, mind Vilmos herceg számos alkalommal helyettesítette is a királynőt, még a parlamentben is, amikor II. Erzsébet egészsége romlásnak indult. Ez még több rálátást biztosított számukra – jegyzi meg a Mirror. Vilmos emellett hetente teázott és ebédelt a királynővel. Kapcsolatuk rendkívül szoros volt, beszélgetéseik alatt II. Erzsébet sokszor érintett olyan témákat, melyek a herceg felkészülését segítették elő.

György herceg második a trónörökösök között

Noha jelenleg még csak kilencéves, a kis György is közel áll a trónhoz: Vilmost követően ő a második uralkodójelölt, így nem csoda, hogy szülei egy ideje őt is felkészítik a trónra lépésre. Pontosan nem tudni, mikor közölte Vilmos és Katalin, milyen teher nehezedik a gyermek vállára, az azonban bizonyos, hogy mindez valamikor 2020-ban történhetett. Mint azt Robert Lacey, a királyi család egyik történetírója felfedte, György hetedik születésnapja körül a szülők részletesen beszámoltak a kis hercegnek a feladatairól és kötelességeiről, mint a királyi család tagja. Természetesen a gyermeket még komolyabb szinte nem vonják be a politika világába, azonban már most arra ösztönzik, hogy részt vegyen különböző jótékonysági akciókban. A koronavírus-pandémia alatt például ebédet szállított ki az arra rászorulóknak.

https://cdn.borsonline.hu/2022/09/PffvmmKCApIAli3n-8Gsrzowonp6fOR7-tEa3vRdScM/fill/276/155/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzNkNWNlOTM3NDk0ZTQ0M2Q5NTUxYTYzZDg0YmMwZWVh.jpg
Ezt ne hagyd ki!

Elátkozott koronát örökölt III. Károly, amely minden férfira balszerencsét hoz

Elképesztő vagyon szállt a királysággal együtt Károlyra.

 

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17185854_auto_resized.jpg
origo.hu

Szoboszlaiékat is megzavarhatja az Eb-n a skót sztár lélegzetelállítóan szép kedvese - galéria

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27812_resized.jpg?avcount=1714991109
origo.hu

Mitől fél ennyire? Milliós Rolex órát viselő testőröket bérelt fel Magyar Péter - képek

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17192582_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Tóth Gabinak kellett segítenie, rettenetes dolog történt Tóth Verával

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17192466_auto_resized.jpg
magyarnemzet.hu

Dárdai Pál 30 milliót követel, Berlinben 121 érvet hoztak fel ellene és mellette

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17187901_auto_resized.jpg
ripost.hu

Gyűlölik a poloskák: ez a természetes anyag a legjobb ellenszer

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17192274_auto_resized.jpg
magyarnemzet.hu

Klopp egy kivételes játékosról beszél a Liverpool csapatából + videó

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27813_resized.jpg?avcount=1714991109
origo.hu

Nagyot nőttek Berki Krisztián gyerekei az apjuk halála óta - képek

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17186108_auto_resized.jpg
lakaskultura.hu

A '60-as és '70-es évek hippikultúráját ünnepli az IKEA: szívet melengető, ikonikus darabok térnek vissza

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27819_resized.jpg?avcount=1714991109
magyarnemzet.hu

Gyurcsányék kezén a Városháza: Nemzetbiztonsági üggyé dagadó botrány is kötődik Bodnár Zoltán nevéhez

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17191430_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Marco Rossi nagy hírt jelentett be; Szalai Ádám ellen fordult Szoboszlai

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17188301_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Most már publikus: közös fotóval derült ki, mi van a Házasság első látásra két szereplője között

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17176007_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Nagy lagzira készül a Házasság első látásra párja!

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/05/jlrBW5Fa747g4p6EIbSOm3ySCgIMHD7bzjTgqF4ySGY/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2FiOTQ1NTc5N2Y5ZjQ0MzBhZjJmNzlhZDM4MzdhNWZi.jpg
Mérföldkő

Fotókon a csodás pillanat! Szőcs Reni kislányát megkeresztelték

https://cdn.borsonline.hu/2024/05/7SYvKCGO-v-OMw-pIW-L19xTR3JQpgpfJr3DUyYUvkE/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzYwMGU3YzdhNjA3OTQ4MWViOWEyNmNmY2QwMWU3NWRh.jpg
Gyász

„Minden nap fájdalmas, amióta elment a fiam!” – ma két éve hunyt el Berki Krisztián