Nem csitul a családi viszály, Berki Krisztián édesanyja jószerével minden nap újabb információt oszt meg az elhunyt izomceleb magánéletéről. Megvádolta már Mazsit, hogy miatta halt meg a fia, ahogy az sem tetszik neki, hogy Renáta hogyan gyászolja az egykori Fradi-vezért.
Az elmúlt napokban a szomszédok is kitálaltak, állítólag Mazsi pénzt követelt Krisztiántól két nappal a halála előtt, az óbudai szomszédok azonban merőben másként ismerték meg a házaspárt. Ott bizony Krisztián viselkedett minősíthetetlenül, többször fizikailag is bántalmazta Mazsit. Egyszer úgy rúgta hasba a nőt, hogy a kislánya, Emma a kezében volt.
Most Mayer Júlia, Krisztián édesanyja a Blikknek azt mondta, szerinte ebből egy szó sem igaz, miközben a Borsnak korábban azt nyilatkozta, hogy Krisztián valóban agresszív természetű volt már gyerekkorában is.
– Az elején tényleg nagyon szerették egymást, de amikor Mazsi terhes lett, minden megváltozott. Folyton csak pénzt követelt a fiamtól, veszekedett vele, majd ott is hagyta őt. Biztos vagyok benne, a menyem a végén már nem is szerette Krisztiánt, csak azt, amihez általa jutott. A fiam is csak szenvedett mellette, el akart válni, de a kislányuk miatt próbált küzdeni, mert nem akarta, hogy Emma is csonka családban nőjön fel, ahogy ő és Natika is – magyarázta a Blikknek Júlia asszony, aki azért döntött úgy, hogy kitálal fia házasságáról, mert úgy érezte, Mazsi az utóbbi időben nem viselkedett vele tisztességesen.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.