Egészség

Török Ádám újult erővel tér vissza a Tabánba

Létrehozva: 2022.08.11.

Idén is visszatérnek a magyar rockzenei élet kiválóságai pályafutásuk egyik legfontosabb helyszínére, hogy tízezres tömeg előtt adják elő a legnagyobb slágerieket. Köztük Török Ádám is, aki nélkül nincs is Tabán buli.

A Szent István-napi Retró Tabán programsorozat idén négy napon át önti magából a programokat. Fellép Deák Bill Gyula, Nagy Feró, az EDDA, Takáts Tamás és még sok-sok kiváló muzsikus, akik számára ez az ikonikus helyszín sokkal többet jelent, mint bármelyik másik színpad a világon. Ők ugyanis mind innen indultak a karrierjük kezdetén, vagy erről a helyszínről hallottak először olyan történetet, ami ara késztette őket, hogy zenészek legyenek és egyszer ők is átélhessék azt, ami az alapítóknak megadatott.

Tabán 1972 LGT Mini
1972-ben elképesztő tömeg gyűlt össze a Mini és az LGT közös koncertjén

Kimondani is elképesztő, 50 évvel ezelőtt pattant ki Török Ádám fejéből az ötlet, hogy csinálni kellene egy nagyobb majálist a szabad ég alatt, a Mini és az LGT közreműködésével. Szinte biztos, hogy a zenészek nem számítottak rá, hogy milyen siker lesz: azon a bulin 50-60 ezer ember gyűlt össze a hegyoldalban…

Török Ádám
Török Ádám 50 éve lép fel a Tabán színpadán Fotó: Dombóvári Tamás

Az elmúlt évtizedekben mit sem csökkent az érdeklődés a tabáni bulik iránt, így nem volt kérdés, hogy idén, 2022-ben is összehoznak egy felejthetetlen fesztivált. Az egyik fellépő maga az alapító, Török Ádám, Máté Péter-díjas fuvolista, énekes. Ádám az elmúlt évben komoly egészségügyi problémákkal küzdött, 2021 nyarán agyérgörcsöt kapott, melynek következményeképp egy ideig nem volt képes koncertezni, veszélyben volt az élete. A harcos habitusáról ismert muzsikust persze nem abból a fából faragták, hogy feladja, előbb ülve, később járókerettel ment fel a színpadokra, augusztus huszadikán pedig már újra ereje teljében láthatjuk és hallhatjuk. Amikor azt kérdeztük tőle, hogy mit jelent számára a Tabán, így válaszolt: 

Lojzi és Török Ádám
A mai zenészek ritkán élhetik át az érzést, amikor több tízezer ember tapsol nekik 

– A mindent jelenti. Egy csodálatos helyszínt, egy fás parkot a nagyváros közepén, ahol ha felcsendül egy dallam, akkor emberek ezrei érzik ugyanazt a szabadságot és boldogságot, amit áraszt magából ez a hely

 – mondja, majd így folytatja: – Először 1970-ben koncerteztem ott, majd 1972-ben indítottuk útjára az igazi tabános-életérzést, akkor léptünk fel a Mini és az LGT együtt. Felejthetetlen élmény volt! Egészen 1986-ig tartott az a nagy korszak, amit aztán a 90’-es években élesztettek újjá. Idén a legnagyobb örömömre – tette hozzá – jó kondiban koncertezek újra. Nem vagyok persze egy matyó hímzés, de boldoggá tesz, hogy állva fuvolázom és éneklek majd. Már nagyon várom!

 

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17146967_auto_resized.jpg
origo.hu

G.w.M: Edinának Valentin-élete van

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27251_resized.jpg?avcount=1713627021
origo.hu

Felesége nélkül utazott el a Házasság első látásra sztárja

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17141581_auto_resized.png
metropol.hu

Házasság első látásra: kiderült, mi van Bogi és Csabi között

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17141496_auto_resized.jpg
vg.hu

Hiába adna egy magyar cég havi 600–700 ezer nettót, nincs jelentkező az állásra

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17147222_auto_resized.jpg
ripost.hu

Súlyos betegséggel került kórházba, elhunyt a legendás magyar focista

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17142412_auto_resized.jpg
hirtv.hu

"Üljön be a szerkesztőségbe lapot készíteni!" – vágta oda Hont András Magyar Péternek

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27250_resized.jpg?avcount=1713627021
origo.hu

Első gyerekét várja a Jóban Rosszban egykori színésznője

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17146159_auto_resized.jpg
mindmegette.hu

Mit főzz hétvégén? Ötletek a vasárnapi családi ebédhez

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27216_resized.jpg?avcount=1713627021
origo.hu

Óriási sportélmény és show lesz a kanadai hokiválogatott budapesti meccse - videó

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27156_resized.jpg?avcount=1713627021
videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17140135_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Csobot Adél és Istenes Bence a poklok poklát járja meg - külföldön érte őket utol a szerencsétlenség

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27244_resized.jpg?avcount=1713627021
magyarnemzet.hu

Juszt alpári húzása, ezúttal Orbánnal piszkoskodott, de csúnya vége lett

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/OkUOr10Z6uyqLLfKGDZlKN021eZBQVGdgSF7eoz1Tc4/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2RkMGY1ODYwMmI4YzRlNjk4MGMzNzZmYjE0YTJlZDk4.jpg
Karrier

„Ilyen helyzetben pofont kapni..." - Kökény Dani menedzsere az internetről értesült, hogy az énekes dobta őt

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/rMzjipdtXOMfmSNX33HdfJ-G_WqVD2OJ9h-ez8xqidM/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzUwMGE3ZjY4NzIwMDQxY2U4ODM3OTZmYTkwOTU4YjRj.jpg
Dráma

Videó bizonyítja: Válni készül a Házasság első látásra párja?