INKORREKT

Molnár Anikó hoppon maradt, egy heti bevételtől esett el

Létrehozva: 2022.08.24.

Kellemetlen helyzetbe került Anikó, amikor pár nappal ezelőtt cserbenhagyta őt az egyik televíziós csatorna. Szerepélést ígértek neki, le is mondta minden egyéb munkáját, aztán sehol semmi. Anikó mégsem mérgelődik.

Forrás: TV2

Arra kérték a ValóVilág egykori szereplőjét, vegyen részt az egyik kereskedelmi televíziós csatorna főzőműsorában. Bár a felvételek több napos elfoglaltságot igényeltek, Anikó örömmel mondott igent a megkeresésre, s mivel a megbeszélteket készpénznek vette, elkezdte átszervezni a következő napokat. Mivel sminktetoválóként dolgozik, ez azt jelentette, hogy az összes, arra a hétre lefoglalt időpontot eltolta, amelyik vendégének pedig nem volt megfelelő az új dátum, azt kénytelen volt lemondani
Teltek a napok, ám mivel továbbra sem kapott értesítést a televíziós csatornától a részletekkel kapcsolatban, úgy döntött, ennek ő maga jár utána. Csak a sokadik telefon után tudta meg, hogy végül mégsem fog szerepelni a műsorban.

Az elmúlt 20 évben még sosem történt velem ilyen, hosszas kutatás után jutottam információhoz azzal kapcsolatban, hogy forgatok-e vagy sem. Az illető, akit elértem, nem volt kompetens a témában, ő is megkérdezett valakit és csak azután tudtam meg, hogy mégsem lesznek felvételek. Úgyhogy egész héten nulla munka, nulla bevétel… – mondta Anikó, akit így anyagi kár ért, hiszen ilyen gyorsan képtelenség betölteni az üresen maradt helyeket.

A műsorért felelős illetékes munkatárs hallgatása kétségkívül tiszteletlen lépés volt. Anikónak érthető módon rosszul esett, mégis bizakodva tekint a jövőbe és még ezt a kellemetlen eseményt is képes pozitívan szemlélni.

Ha legközelebb hívnak, igent mondok, de csak akkor tekintem biztosnak a szereplést, ha már aláírtam a szerződést. Úgy vagyok vele, nem tudhatom, hogy ezt a mostani cserbenhagyást miért kaptam vagy miért történt így. Elképzelhető, hogy valami sokkal jobb dolog fog kisülni belőle – fejtette ki Anikó, akinek a pozitív életszemléletét az is bizonyítja, hogy mindvégig higgadtan nyilatkozott a történtekről.

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek