Videó

Bizarr, először a hajától, majd a szemöldökétől is megszabadult a Grammy-díjas énekesnő

2022. augusztus 6. szombat 17:00

Doja Cat alaposan ledöbbentette rajongóit. Az extravagáns énekes-rapper most minden korábbinál messzebbre merészkedett.

Zsinórban kétszer is sikerült sokkolnia követőit az amerikai rapper és énekesnő Doja Catnek: először ugyanis a hajától szabadult meg, mondván, nincs rá szüksége, majd élő adásban a szemöldökét is leborotválta.

A Los Angelesben született sztár a hajával kezdte. Mint egy videóban elmagyarázta, már gyerekkorában sem szerette a haját, illetve valójában egyetlen pillanatot sem tud felidézni az életéből, amikor örült volna annak, hogy haja van, így nagy megkönnyebbülés neki, hogy megszabadult tőle. Ráadásul a fellépésein eddig is parókákat viselt, szóval még meg is könnyítette a stábja munkáját ezzel a húzásával.

 

Persze a haj csak az első lépés volt. Azok, akiket már ezzel kiakasztott, alighanem fulladozni kezdtek, amikor meglátták, hogy a szemöldökének is búcsút int, méghozzá egy élő közvetítés során.

 

Az eredmény egyébként ilyen lett, mindenki döntse el maga, hogy jó húzás volt-e Doja Cat részéről, vagy sem:

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!

Ez is érdekelhet

origo.hu

Itt van Putyin üzenete az őrült ukrán tervekről

borsonline.hu

Kiadták a figyelmeztetést: új kínai vírus terjed!

borsonline.hu

Szörnyű buszbaleset történt Budapesten, folyik a mentés

mandiner.hu

Szakértő: Az ukránok most figyelik, hogyan tudnák a kőolajvezetéket geopolitikai fegyverként használni

ripost.hu

Gömbölyű mellek és brutál popsi, nem szégyenlős az érzéki üzletasszony

vg.hu

Megindulhat az orosz kőolajszállítás, de messze még az üzemanyag-kánaán

borsonline.hu

Kinn a cici és a fenék is: A pornós szerint így kellene öltözködnie minden dolgozó nőnek

travelo.hu

Hihetetlen: Napi négy centit apad a Tisza-tó

borsonline.hu

Lehetetlen helyesírási teszt: 10-ből 9 ember megbukik rajta

borsonline.hu

Falatnyi bugyi takarja a dögös pornós szeméremdombját – 18+ videó

borsonline.hu

Szentkirályi Alexandra fontos bejelentést tett, ez minden autóst érint

borsonline.hu

Súlyos kijelentést tettek az ukránok, a háború végéről van szó

További cikkek

FLÖRT

Gáspár Zsolti férjes asszonynak csapta a szelet

Elhivatottság

A Dancing with the Stars kisembere: Akkor is mi leszünk a legnagyobbak!