
Ismét nagy ötlettel állt elő Nagy Alekosz, aki tavaly még taxisofőrként hódította meg az arra fogékony hölgyek szívét: az egykori ValóVilág-szereplő most épp nyári gyerektáborokba látogatna el, no persze nem a gyerkőcök, hanem az őket kísérő anyukák miatt. Mint Facebook-posztjában magyarázza: ilyenkor lehet ugyanis elcsábítani a házas asszonyokat, amire ő készen is áll.
– Táboroztató nevelőknek, gondozóknak, gyerekkel együtt nyaraló anyukáknak udvarolni szeretnék! Balatoni táborok előnyben, de lehet máshol is. Erdei tábor is, hegyi tábor is, Lillafüred is. Romantikát vélek fölfedezni a nyári táborok adta szabadságban, otthonrólvaló kiszakadásban. Ilyenkor hosszú, krónikus házasságaikat hátrahagyva, szabadosabbak a nők – olvasható bejegyzésében.
Ráadásul Alekosz már a menetrendet is kitalálta:
Heti váltásokban mennék a táborokba, siker esetén továbbmaradni tudok. A heti turnusok alatt az udvarlási idő: 2 nap. Annak leszüretelése, élvezése, értelemszerűen: öt nap. Kertmozi, fagyizás, víz esetén csónakáztatás! Éjszakák szintén értelemszerűen kettesben – részletezi.
Sok sikert kívánunk Alekosznak a heti turnusokra osztott romantikázáshoz!
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.