Felfordulás

Elvitték a török zsaruk a fiatal magyar énekest

Maca néni

Létrehozva: 2022.06.14.

Peter Srámek nem hitte volna, hogy ekkora kalamajkába keveredik a nyaralása során. Végül a rendőrségen kötött ki Isztambulban.

Csak egy nyaralással egybekötött klipforgatásnak indult Peter Srámek isztanbuli kiruccanáss, de végül rendőrségi ügy lett dologból. Az énekesnek ugyanis megtetszett a Sehzade-mecset, amit még a 16. században építtetett I. Szulejmán szultán elhunyt fia emlékére. A muszlim kegyhelyen azonban nem, vagy csak szigorú engedélyeztetési eljárás után lehet forgatni, amiről az előadónak nem volt tudomása.  

A nyaralást és a forgatást betervezte, a rendőrségen tett látogatást nem  Fotó: Facebook

A rendőrök le is csaptak a stábra, és végül mindenkit be is vittek az őrszobára. 

– Odajött hozzánk két rendőr, akik finoman szólva sem voltak kedvesek. Kérték a forgatási engedélyt, ugyanis mint kiderült egy olyan történelmi jelentőségű helyen forgattunk, amihez már engedély kell. Ilyenünk persze nem volt, amit így utólag már nagyon bánok is, hiszen alaposabban kellett volna tájékozódnom a helyi viszonyokról, mielőtt forgatni kezdünk. Mindenesetre elvették a kamerát és közölték, hogy velük kell mennünk a kapitányságra – nyilatkozta a reflektoronline.com-nak az énekes, aki a Bors megkeresésére bővebb is mesélt a krimibe illő történetről. 

Hogy mi történt pontosan, arról a napilap szerdai számában bővebben is olvashat. Keresse az újságosoknál!

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17090027_auto_resized.png
origo.hu

Húsvéti kvíz: Ön tudja a választ az ünneppel kapcsolatos kérdéseikre?

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/26470_resized.jpg?avcount=1711724418
origo.hu

Magyar Péter egy ócska, undorító, gyáva sz.ar alak volt és marad is

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17092490_auto_resized.png
metropol.hu

Bereczki Krisztián csak gépre kötve tud aludni

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17091212_auto_resized.jpg
vg.hu

Meglepő katonai szövetségest talált Oroszország

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17088272_auto_resized.jpg
ripost.hu

A síron túlról üzent Diana, ez jelenti Károly uralkodásának végét

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17087833_auto_resized.jpg
vg.hu

Reagált a Budapest Airport a 729 forintos bőrönd-kiárusításra

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/26469_resized.jpg?avcount=1711724418
origo.hu

Retteghet Zelenszkij, súlyos fenyegetést kapott

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17089365_auto_resized.jpg
mindmegette.hu

Elismerésre méltó átalakulás: 33 kiló mínusszal ma már boldogan néz tükörbe Adrienn

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17084687_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Megdöbbentő, babahírt közölt máris a Házasság első látásra párja

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/26355_resized.jpg?avcount=1711724418
vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17084794_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Sokan csak most tudták meg és alig hiszik el, mit jelent valójában a WC kifejezés

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17080117_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Közös fotóval jelentette be Krausz Gábor és Mikes Anna: vége

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/03/Z8rwq_CfbNiXhHhu0NaJpJktX4FR1EXyD8kgiv7cvas/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50Lzk5OTk0OTAyMjMxYzQ1OTFhYTA2MGE3NTBjNDRmZTAx.jpg
Vallomás

Makranczi Zalán kitálalt a Szinetár Dórával való házasságáról

https://cdn.borsonline.hu/2024/03/LCJKiSzTBvHuApXX4j_M64L3eEWQnW87jW3jwK-M6ks/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzNiM2FlZWI5MGJlMDRjMTBhNWM5ODBkZTZhZTEyMWQ2.jpg
Bejelentés

Nagy bejelentést tett a TV2 a legnépszerűbb műsoráról