Egyetem

Gáspár Virág: Az apám miatt szeretnék pszichológus lenni

Maca néni

2022. május 14. szombat 03:00

Az idő bizony repül, és a Gáspár család szeme fénye számára is elérkezett az érettségi vizsgák ideje. Virág most az eredményekre vár, és reméli szeptemberben már egy patinás egyetempadjait koptathatja majd, mint pszichológia szakos hallgató.

Forrás: Instagram/Gáspár Bea

 Gáspár Virág szinte soha nem ad interjút, mert igyekszik kívül maradni a családját övező rivaldafényen. A Borssal most mégis kivételt tett, amikor belefutott munkatársunkba, éppen az angol érettségivizsga után. A fiatal Gáspár-lány mesélt a terveiről, miközben szülei éppen bőröndjeiket pakolták, az Ázsia Expresszre készülve.

Fotó: Life TV

Régóta érdekel az emberi lélek”

- Nem volt könnyű a mai vizsga sem, de bízom benne, hogy jól sikerült. A matek volt a legnehezebb, de azon is túl vagyok – kezdte lapunknak boldogan Virág, akinek konkrét elképzelése van a jövőjéről. – Jelentkeztem a Pázmány Péter Katolikus Egyetem pszichológia szakára, és bízom benne, hogy elég lesz a pontom ahhoz, hogy fel is vegyenek, mert érdekel az emberi lélek és szívesen foglalkoznék ezzel a jövőben – magyarázta Virág, aki nem véletlenül választotta ezt a szakot. Reméli ugyanis, hogy képzett szakemberként segíthet majd édesapjának, akiről köztudott, hogy hosszú évek óta depresszió és pánikbetegség gyötri.

Fotó: Ripost

Rengeteget beszélek apuval a betegségéről”

Alapvetően érdekel az orvostudomány, különösen az emberi elme és a lélek. Izgalmasnak találom, hogy milyen sokszínűek vagyunk, mégis valahogy egyformák. Persze apám miatt is szeretnék pszichológus lenni, hiszen régóta látom, mit művel vele a mentális betegsége. Rengeteget beszélek vele erről. Nemrég pedig vettem neki egy pszichológiával foglalkozó könyvet, ami egyébként nagyon tetszik is neki. Remélem, egyszer szakemberként segíthetek majd neki, hogy leküzdje a démonjait – jelentette ki Gáspár Virág, aki szerelmével hamarosan Budapestre költözik, és szeretne a tanulás mellett kicsit bulizni is, mielőtt végleg elkötelezi magát szerelme, Krisztián mellett.

Az esküvő még várat magára

Krisztiánnal nagyon jó a kapcsolatunk. Azt tervezzük, hogy együtt költözünk fel a fővárosba. Az esküvőt még kicsit korainak tartjuk, várunk vele két-három évet. Úgy szeretnék férjhez menni, hogy már mindketten letettünk ezt-azt az asztalra. És persze jó lenne még együtt bulizgatni, mielőtt rátérünk a családalapításra – mondta nevetve a fiatalabb Gáspár lány.


 

Fotó: Bors

Miből lesz a cserebogár?

Gáspár Virágot 2005. február 7-én ismerte meg az egész ország, amikor éppen vele indult el a Győzike show első adása. Virág akkor alig 3 éves volt és pont úgy is viselkedett, ahogyan egy korabeli rosszcsont kislánynak kell. Övé volt az első szó, ami elhangzott a műsorban: Tűű, te bolond...” – gügyögte a kamerába 17 évvel ezelőtt. Virágnak sok emlékezetes pillanatot köszönhetett az öt éven át tartó és nézettségi rekordokat döntögető műsorfolyam, de amint véget ért a show, Virág eltűnt a kíváncsi szemek elől és szülei is csak nagyon ritkán osztottak meg róla egy-egy képet a közösségi oldalaikon. Virág nemrég tért vissza csupán a képernyőre, amikor szerepet vállat a Life TV Van életünk című reality-jében. A most 19 éves lányra három éve rátalált a szerelem, így kedvese is bekerült a média körforgásába.

 

Elsőre megtalálta az igazit

Úgy tűnik, Gáspár Virág szerencsés a szerelemben, hiszen 17 éves volt, amikor találkozott Krisztiánnal, akivel a kapcsolata most is tart. A fiatal lány szerencsésnek érzi magát, amiért mindjárt elsőre kifogta a lelki társát. – Azt nem tudom, hogy ez jó, vagy inkább hasznos-e, de Krisztián és én nagyon sok mindenben, sőt szinte mindenben hasonlítunk. Ugyanolyan a humorunk és teljesen egyforma az érdeklődési körünk. Persze mi is veszekszünk néha, hiszen erős egyéniségek vagyunk, de a végén mindig elnevetjük magunkat és hamar kibékülünk. Azt hiszem szerencsés vagyok, hogy elsőre megtaláltam az igazit – mondta Virág.


 

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!

Ez is érdekelhet

origo.hu

Nagy Márton: A kormány a bankok extraprofitjának elvonása mellett döntött

origo.hu

Máris elkészítette a Netflix az év legrosszabb filmjét

borsonline.hu

Tiborcz István őszintén beszélt a családi életükről: ezért költöztek ki Spanyolországba

ripost.hu

Megrázó részletek: Édesanyja próbálta megmenteni Szabó Zsófit az őrjöngő Shane Tusuptól

vg.hu

Közel 58 millió forintot köteles visszafizetni a CIB Bank ügyfeleinek

borsonline.hu

Az X-Faktor új mentora már bánja, hogy mindenki láthatta teljesen pucéran (videó)

travelo.hu

A kánikula után, 25 centis hóra ébredtek Denver lakói

mindmegette.hu

GLUTÉNMENTES ÉLET: TUDNIVALÓK ÉS TIPPEK LISZTÉRZÉKENYEKNEK

borsonline.hu

Egyetlen dolgot bánt meg az X-Faktor mentora, hogy mindenki láthatta teljesen pucéran

borsonline.hu

Valami furcsa történik a világegyetemünkkel: megmagyarázhatatlan dolgot fedeztek fel

További cikkek

Váltás

Elfogyott a félretett pénze, vőlegénye engedélyével erotikus munkásnak állt az RTL sztárja

Felháborodás

Hatalmas szórakozóhelyi botrányt robbantott ki Szegedi Fecsó, nem fogta vissza magát