Interjú

Bereczki Zoltán: Egy időben zseninek hittem magam

Létrehozva: 2022.05.29.

Megszabadult bizonyos félelmeitől és attól a páncéltól is, amivel a saját belső bizonytalanságát leplezte. Jobb apának tartja magát, mint az első lánya születésekor, és ahogy ő fogalmaz: levette a lábát a gázpedálról.

Forrás: BORS

Megváltoztatta a koronavírus? 

A személyiségemen a pandémia nem változtatott, maximum helyretett bennem bizonyos dolgokat. Mert amikor őszinte helyzetek adódnak, nem lehet kertelni, kiderülnek a valódi szándékok, megmutatkozik az emberek igazi arca...

Sokan mondják, egyszerűbb lett volna az életük, ha 20 évesen olyan élettapasztalattal rendelkeznek, mint 40-esként. Osztja ezt?

Én fordítva gondolom. Ha 20 évesen tudom azt, amit ma, egy csomó mindenbe nem merek belevágni. Mai fejjel nem biztos, hogy olyan kalandok útján szerzem meg a tudást, mint amilyenekben részem volt. Az sem biztos, hogy a színházzal kezdem, sőt valószínűleg egy csomó mindent nem csinálnék. 

Az emberek szeretnek véleményt formálni önről a médiaszereplései alapján, de milyen a valódi Bereczki Zoltán?

Olyan vagyok a médiában, amilyennek látszani szeretnék, de önazonosnak érzem. Komoly takargatnivalóm nincs. Pár éve kicsit hátrébb léptem, és ugyan most ismét jobban előtérbe kerültem, de nem a magánéletem, hanem a munkám kapcsán. Viszont ugyanolyan helyzetbe, mint húsz évvel ezelőtt, nem hiszem, hogy szeretnék kerülni. Akkor tényleg minden lépésemről beszámoltak, ami nem egészséges. Ám ha azt nem élem meg, nem tudnám, ma mi kell nekem. 

Budapest, 1997. április 9.
Arany Tamás (k, térdel) és Bereczki Zoltán színészek (j2) a Top Show címû tv-mûsor forgatásán.
MTV Fotó: Zih Zsolt
1997-ben a Top Show műsorban  Fotó: Zih Zsolt

Ezért láthatják egyesek nagyképűnek?

Nem foglalkozom vele, mert minden másnak is látnak, ami nem vagyok. Ha valaki leír egy véleményt a Facebookon, tükröt tart saját magának. Az lenne a legjobb, ha mindenki elolvasná és elkezdené elemezni a saját kommentjeit, mert akkor pontosan kiderülne, mit kell javítania önmagán. Mert aki engem nagyképűnek gondolt, az nem tudta, hogy amit ő annak lát, az lehet, hogy a biztonságérzetem hiánya, vagy a belső félelmeim szülte páncél.

Jóval kiegyensúlyozottabbnak tűnik, mint korábban.

Ezt mondják a közeli ismerőseim és azok is, akikkel nem sűrűn találkozom. Örülök, ha ez látszik, mert én is tapasztalom a változást.

Véleménye szerint tisztában kell lennünk a saját jelentéktelenségünkkel. Korábban is így gondolkodott?

Nem, egy időben zseni-tudatom volt, de hamar rájöttem, milyen keveset tudok, és mennyit kell még tanulnom. Lassan elkezdtem felszedni magamra a tudást. Egyébként még az is lehet, hogy jogosan vádolták az akkori énemet nagyképűséggel.

Bereczki Zoltán, Sztárban sztár, BORS
Jackóként sikert aratott a Sztárban sztárban  Fotó: BORS

Felnőttként vannak félelmei?

Szinte mindenkinek vannak. A legtöbben rettegnek a haláltól, azért vagyunk ennyire sebezhetőek és frusztráltak. Abban a pillanatban, amikor megszabadulunk ettől a félelmünktől, egy óriási lépést teszünk a szabadság felé. Erre jöttem rá mostanában.

Mit gondol, sorsszerű volt a találkozásuk Bata Évával? Lehet ez egy karmikus szerelem?

Biztos vagyok benne. Csak sorsszerű találkozások léteznek. De nem akarom senkire ráerőltetni a saját hitvilágom.

Bereczki Zoltán, Bata Éva, BORS
Párjával, Bata Évával  Fotó: BORS

Miért, az milyen?

Semmiben nem lehetünk biztosak, de szerintem nem lenne igazságos, ha valaki rögtön olyan tehetséggel születne, mint Mozart. Ezért több életen keresztül meg kellett dolgozni, ki kell érdemelni. Nem tartanám fairnek, ha nem egyforma esélyekkel indulnánk.

A vörös haj előny vagy hátrány?

Az első 16 évemben utáltam, hogy vörös vagyok. Ez nem mindig különleges, csak mindig más. A roma barátaimmal beszélgettem arról, hogy amikor gyerekkorukban a származásuk miatt bántás érte őket, hazamentek és elmesélték a szüleiknek. A szüleik pontosan tudták, miről beszélnek, tudtak nekik segíteni. Egy vörös hajú gyereknél, akinek nem vörösek a szülei, nem tudják, min megy keresztül a kisfiuk, amikor csúfolják az iskolában. A nővérem viszonylag korán befestette a haját, de én végtelenül egyedül éreztem magam. Aztán a középiskolában megválogathattam, kivel veszem körben magam, kicsit változott a környezetem hozzáállása is, és a vörös haj elkezdett érdekes, különleges lenni.

Bereczki Zoltán, Megasztár 6, BORS
A Megasztár 6 zsűrijében, 2012-ben Fotó: Bors

Milyen apának tartja magát? 

Igyekszem, ezt tudom elmondani. Nagyon sokat dicsér a feleségem, Vica. Most már szerintem Zorkának is jó apja vagyok, ezt akarom hinni, vagy remélni.

Mennyi ideje jut a kisebbik lányára, Flórára?

Visszavettem a tempóból, nem jó, ha valaki a rohanásnak, meg a pénzszerzésnek szenteli az életét. Inkább élje meg azokat a helyzeteket és pillanatokat, amik adódnak. Nekem azt dobta a gép, hogy lett egy csodás feleségem és második gyermekem. Levettem a lábam a gázpedálról, annyit dolgozom, amiből meg tudunk élni, de marad időm a családommal lenni. Azért nem mindig sikerül...

Például mostanában is elég elfoglalt.

Egy olyan produkcióban veszek részt rendezőként, ami egyedülálló a maga nemében. Michel Legrand dalok kerülnek feldolgozásra Tóth Vera és Oláh Kálmán közreműködésével. Fantasztikus zenei anyag, nagyon izgalmas feladat ez számomra. Készült új videoklipem is, egy olyan dalt írtam, ami kicsit a pandémiából indult ki. Hogy mennyire megállt az idő, de közben felgyorsultak a dolgok az összezártságban, mérlegre kerültek a kapcsolatok. Egy kicsit mindenki magára ismerhet benne. 

 

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17016487_auto_resized.png
origo.hu

Gendersemleges kifejezéssel helyettesítenék az anya szót

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/25612_resized.jpg?avcount=1709571314
origo.hu

Megvan, mikor tér vissza a TV2 sikersorozata, a Hazatalálsz

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17013981_auto_resized.png
metropol.hu

Dárdai Pál sportszerű gesztusát csodálják a németek

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17013180_auto_resized.jpg
hirtv.hu

Suhajda Szilárd özvegye: Valószínűleg beesett egy hasadékba, és ezért nem látszik helikopterről sem + videó

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17013104_auto_resized.jpg
ripost.hu

Szoboszlainak hadat üzentek; egy mozdulattal közellenség lett a magyar futballsztár

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17014048_auto_resized.jpg
hirtv.hu

A Kreml figyelmeztette a Nyugatot: ne merjen hozzányúlni az orosz pénzhez

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/25609_resized.jpg?avcount=1709571314
origo.hu

Kim Kardashian hatalmasat bakizott, rajta nevet a fél világ - videó

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17007243_auto_resized.jpg
travelo.hu

Utasok támadtak egymásra a Ryanair járatán, kényszerleszállás lett belőle

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/25520_resized.jpg?avcount=1709571314
origo.hu

Így csökkentsük felére a kert költségeit (hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/25467_resized.jpg?avcount=1709571314
life.hu

A stressztől is felborulhat a menstruációs ciklusod (hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/25153_resized.jpg?avcount=1709571314
life.hu

A hüvelyflóra sokszínűsége: a mikrobiomunk egyéni mintázata (hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/25394_resized.jpg?avcount=1709571314
she.life.hu

Így szüntette meg a cikluszavaromat a barátcserje (hirdetés)

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/03/sqy8QCUj23I4NRqGO02SZZVEAKe5wNVLIffAM54X3dY/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzM1YTJkZmFhMjI4YzRmYTBiMWQ2YTZkMWE0ZjM2YmEw.jpg
Kincsvadászok

Elképesztő relikvia bukkant fel Balázs Fecó múltjából

https://cdn.borsonline.hu/2024/03/8Q0wlA6WOlEq1CpMbVXvuR430SH2uX9wpc569HWGhLU/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2Y0ZmE5N2I2ODRmNzQzNTk4N2UyMDBjNDY0Njk4ZWUw.jpg
Gyász

Épp a nagy visszatérés előtt ragadta el a halál: pontosan 7 éve hunyt el Mohaman