Sorozat

Véget ér az Éjjel-Nappal Budapest: Norbi örült, hogy ÉNB Lali álarca mögé bújhatott

Létrehozva: 2022.03.29.

Mennyire volt azonos ÉNB Lali karaktere és az őt játszó Norbié? És vajon mennyire azonos most? És eleve: mi lesz Norbival az Éjjel-Nappal Budapest után?

Forrás: YouTube

Közel tíz év után véget ér az Éjjel-Nappal Budapest: az utolsó epizódok 2022 novemberében kerülnek majd adásba. Épp emiatt hívták meg Palikék a Három igazság című podcastbe Kamarás Norbit, akinek civil neve talán többeknek nem sokat mond, ám ha azt mondjuk, hogy ÉNB Lali, máris mindenki tudja, kiről van szó. Kétségtelen, Norbit az emberek teljesen összemossák Lali karakterével, talán nem is véletlenül.

Mint Norbi elárulta: mindig is exhibicionista volt, szeretett a középpontban lenni, a baráti társaságok folyamatosan versenyeztek, hogy kikhez csapódjon, bár azt bevallotta: valójában vele is és rajta is nevettek.

Egy ilyen attitűdből pedig adódott, hogy jelentkezzen a műsorba.

 

Természetesen a beszélgetés során Palikéktól meg is kapta Norbi a legnehezebb kérdést: mi lesz vele az Éjjel-Nappal Budapest után?

– Az Éjjel-Nappal Budapest lassan 10 éve része az életemnek, illetve az életem alapvetően az Éjjel-Nappal Budapestről szól. Ha ma már nem is mondanám magam Lalinak, de a régi énem, a fiatal Norbi teljesen megegyezett vele – kezdte, hozzátéve: eleinte nem is akart különbséget tenni a saját élete és a szerep között. Mára persze eltávolodott Lali és Norbi  személyisége egymástól.

– Tudtuk, hogy egyszer végre lesz. Az elején nem is tudtuk, hogy ilyen hosszútávú lesz. Mindig egy évet tudtunk előre. Csak mindig reméltük, és én abban bíztam, hogy hátha ennek soha nem lesz vége. Hogy mi lesz most velem utána, még nem tudom. Vannak terveim, de fura lesz nagyon, hogy ez a rendszer megszűnik az életemben, amit a sorozat adott.

Ezt tervezi

Norbi elmondta: mivel korábban is kapott tévés feladatokat a sorozaton kívül is, ez a világ nem állna távol tőle. Ugyanakkor arról is beszélt: eleinte (a Love Island műsorvezetőjeként, például) Laliként szerepelt mindenütt, így fura volt, amikor először a Nyerő Párosban Norbiként lehetett jelen.

Ez új volt nekem, mert addig a saját nevemet sehol sem láttam kiírva, mert mindenhol a Lali ment. Ezért én nem harcoltam. Az igazi énemet nem akartam kitálalni, örültem, hogy egy Lali-álarc mögött vagyok Norbiként.

Hozzáteszi: ugyan szívesen szerepelne egy újabb sorozatban, nem érzi magát színésznek. 

 

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17089698_auto_resized.png
origo.hu

Kiskorú veszélyeztetése és személyi szabadság megsértésének gyanúja miatt feljelentést tettek Varga Judit interjúja után

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17089107_auto_resized.jpg
mindmegette.hu

Nem tudod, mi legyen az ebéd a tavaszi szünetben? Remek menüötleteket ajánlunk a gyerekeknek

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17089525_auto_resized.jpg
mandiner.hu

Váratlan helyről kapott támogató szavakat Varga Judit

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17089887_auto_resized.jpg
ripost.hu

Kiadták a riasztást, brutális, ami az országra vár

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/26434_resized.jpg?avcount=1711616713
origo.hu

Az ajtónak vágta Magyar Péter a terhes Varga Juditot

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17089846_auto_resized.jpg
mindmegette.hu

A 13 legjobb ebédötlet a húsvéti négynapos hosszú hétvégére

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17089479_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Átadták a Televíziós Újságírók Díját, Lékai-Kiss Ramóna is elismeréssel távozott – galéria

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/26355_resized.jpg?avcount=1711616713
vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17088538_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Itt az újabb sokk: Katalin hercegné után újabb közönségkedvenc híresség jelentette be, hogy rákkal küzd

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17079298_auto_resized.jpg
borsonline.hu

"Kiszállok" – Ennyi volt, Till Attila elbúcsúzott

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/03/NGTSkhAe4r_xyD7EZpvixbLravikOwcZ8QXfNh1u_ww/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzQwOTEwNTNjNzM5YzQ5NGQ5ODdkYWM4MDNkZWFkNWFm.jpg
Nőiesség

"Nem vagyok se magas, se vékony" – modellnek állt a TV2 sztárja – fotók

https://cdn.borsonline.hu/2024/03/jv9okhncPXt00nSeSUy95XFYG4AO-JWxFAGfPTw6rx4/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzYyY2Y5NDE5NjQzZjQxZDc4YzdhMzIzZDlkYTUxMzlh.jpg
Rácsokon túl

Zalatnay Cini Lagzi Lajcsinak: „Nagyon nehéz lesz, reszket kezed-lábad, mit szólnak hozzád”