Néhány héttel ezelőtt véget ért az amerikai Nagy Ő egyik álompárjának kapcsolata – ezt ők maguk erősítették meg a People magazinnak. A 25 éves Maurissa Gunn és a 32 éves Riley Christian jegyesek voltak, szétválásukról őszintén vallottak.
– Úgy döntöttünk, hogy külön utakon folytatjuk. Sosem hittük volna, hogy eljutunk a pontra, ahol mindkettőnknek inkább saját magán kellene dolgoznia – fogalmazott a páros nyilatkozatában.
A felénk áramló szeretetért és támogatásért végtelenül hálásak vagyunk, de most arra kérünk mindenkit, hogy tartsák tiszteletben a magánéletünket, amíg ezzel a helyzettel megbirkózunk
– tették hozzá.
Gunn és Christian az amerikai realitysorozat hetedik évadában tűnt fel, és azon kevesek közé tartoztak, akik a műsorban jegyezték el egymást, kapcsolatukat pedig a kamerákon kívül is folytatták.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.